domingo, 14 de agosto de 2011

KOVÁSZOS TÖLTÖTT KÁPOSZTA / COL FERMENTADA RELLENA

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Erre a káposztára - mármint a kovászosra - még az otthoni időszakból emlékszem. Anyukám csinált ilyet nyáron többször is, és ami az emlékeimben megmaradt az egy sokkal „könnyebb” étel, mint általában a savanyú káposztából készültek. Bár uborkakovászolással többször próbálkoztam már itt - meg kell mondjam, sohasem sikerült - de káposztával még nem kísérleteztem. A múltkoriban kaptam a szomszéd nénitől egy fej káposztát és mivel hirtelenjében nem tudtam vele mit kezdeni, gondoltam bekovászolom, lesz ami lesz alapon. Limara blogján nemrég találkoztam egy kovászos töltött káposzta recepttel és úgy döntöttem, hogy - bár borzasztó meleg van - megpróbálkozok vele, mert annak ellenére, hogy a hőmérő már három hónapja folyamatosan 30 fok felett van, kicsit unja már az ember a salátákat és enne valami „komolyabbat” is. Azért módosítottam valamicskét az eredeti recepten, amiben a gombócokon kívül füstölt hús is van, egyrészt mert azt itt egy kicsit körülményes beszerezni, másrészt pedig azért mégsem akartam átesni a ló túlsó oldalára. Ez így is elég „ütős” fogásnak számított itt Gazpacholandiában... és igencsak kívánkozott utána egy jó kis szieszta.

Szóval kezdjük a káposzta kovászolásával:

Hozzávalók:

• 1 fej káposzta (sajnos nem mértem le, de olyan közepes nagyságú)
• 2 gerezd fokhagyma
• ½ csokor kapor
• szikkadt kenyér (én zsemlét használtam)
• só, víz


Leszedjük a káposztáról a felső 1-2 csúnyább levelet, majd óvatosan - hogy egészben maradjon - leveszünk további 4 levelet és félretesszük. A káposztát negyedeljük, legyaluljuk vagy éles késsel vékonyra szeleteljük (kivéve a torzsa részt) ügyelve arra, hogy ne vágjuk el az ujjunkat. Felteszünk forralni kb. 2,5 liter vizet. Egy üveg (vagy üvegtál) aljára tesszük a megmosott kaprot és rá a káposztát (közé tesszük a késlappal megroppantott pucolatlan fokhagymagerezdeket). Mikor forr a víz, hozzáadjuk a sót (1 evőkanál/liter) és megmártjuk benne az egészben hagyott leveleket (így hajlékonyabbak lesznek és nem törnek). Felöntjük a káposztát, rátesszük az egész leveleket és a kenyeret és öntünk még rá vizet, hogy teljesen ellepje. Lefedjük egy tányérral, alá is teszünk egy tányért, hogy a később kiforró folyadék ne folyjon szanaszét és kitesszük kovászolni.

Ha nagyon meleg van, nem kell a tűző napon lennie, árnyékban is beérik. Kb. 2-3 nap alatt készen van, amikor már a víz forr kifelé. Ekkor levesszük róla a kenyeret, leöntjük a vizet (nem kell megmosni), félretesszük az egészben hagyott leveleket és kidobjuk a kaprot. A fokhagymát majd később felhasználjuk.


Eddig megvolnánk. Most következik a második menet:

Hozzávalók (4 személyre):

• a már fent említett adag kovászolt káposzta
• 1 sertésfarok feldarabolva
• 1 fej hagyma
• 2 babérlevél
• egész feketebors
• só
• őrölt pirospaprika
• 1 csokor friss kapor

A töltelékhez:

• négy egész kovászolt káposztalevél
• 20 dkg darált sertéshús
• 1 tojás
• 5 dkg rizs
• 1 kisebb fej hagyma
• 1 kis gerezd fokhagyma
• só, bors
• majoránna

Elkészítési mód:

Először megcsináljuk a tölteléket. Felaprítjuk a kisebbik fej hagymát, egy kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a rizst. Felöntjük egyszeres mennyiségű vízzel és félpuhára főzzük. Egy tálba tesszük a darált húst, a kihűlt hagymás rizst, a tojást, belereszeljük a fokhagymát, sózzuk-borsozzuk, megszórjuk egy kevés pirospaprikával és majoránnával. Jól összekeverjük, megkóstoljuk, és ha kell utána fűszerezünk. (Bevallom, én kifelejtettem a tojást, de semmi baja nem lett.) Az elkészült tölteléket négyfelé osztjuk, és a káposztalevelekbe töltjük.



Ha ezzel megvagyunk, feltehetjük a káposztát. Felaprítjuk a nagyobbik fej hagymát és egy serpenyőben megdinszteljük. Kevés olajat öntünk egy lábasba, beletesszük a feldarabolt sertésfarkat, sózzuk-borsozzuk.


Rátesszük a káposzta felét a megpárolt hagymát és a kovászolásból visszamaradt két gerezd fokhagymát.


Erre tesszük a töltelékeket...


...és a maradék káposztával befedjük. Megszórjuk egy kevés egész borssal, adunk hozzá két babérlevelet és a kapor felét.

Felöntjük vízzel, de nem kell hogy ellepje. Befedjük és mérsékelt tűzön kb. 1,5 órát főzzük.


Néha meg-megmozgatjuk a lábast. Ezután megszórjuk egy kevés őrölt pirospaprikával a tetejét...


...és még fél órát főzzük.

Tálaláskor kevés tejfölt adunk hozzá. Jó étvágyat!




2 comentarios:

  1. hogy mik vannak....?! és az ízén lehet így utólag érezni, hogy kovászos káposztából készült?

    ResponderEliminar
  2. Nem. Illetve csak azt érzed, hogy más, hogy sokkal könnyebb. Használd ki még a jó időt! Nagyon finom.

    ResponderEliminar

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...