jueves, 31 de marzo de 2011

LANGYOS RÁKSALÁTA

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Soha életemben nem ettem még olyan zöldleveles salátát, ami meleg, illetve langyos lett volna. Addig, míg egyszer vendégségben elém nem került. Az első falatnál meglepő volt, de nagyon finom. Mások voltak az összetevői mint az én salátámnak, de (mai nyelvjárás szerint) nagyon ott volt. Mert a leveles salátákat ugye általában hidegen szoktuk tálalni. Az összetevőket variálhatjuk kedvünk szerint, de a zöldsaláta mindig hideg (elő)étel. No, ezt ma megcáfoljuk. Bár bevallom nem minden zöldsaláta párosítható hővel, mert ez automatikusan hozza magával, hogy a saláta összeesik és rongyos lesz, ami nem igazán szemet gyönyörködtető látvány. Ehhez egy olyan salátafajtára van szükség, ami ress marad akkor is, ha a többi belevalót melegen adjuk hozzá. Ehhez tökéletes az „cichorium endívia” saláta, annak is a széles levelű „latifolia” nevű variánsa. Azt hiszem, hogy keszegsalátának hívják otthon, de nem vagyok benne biztos. Mindenesetre a kép alapján biztosan ráismertek. Amivel összepárosítottam, az se több, se kevesebb, mint fokhagymás garnélarák (gambas al ajillo). Valószínű, hogy ebben a pillanatban többen felszisszennek (nagyrészt garnélarajongók), hogy hogyan mertem megtenni ezt a merényletet. Mert ugye aki szereti a garnélát az biztos, hogy kóstolta már fokhagymásan jó kis olívaolajjal,... és ilyet salátaba tenni? Meg azt is tudja, hogy ez a fajta étel igencsak kívánja a kenyeret (no meg az is, aki eszi) és etikett ide, etikett oda, tunkolni kötelező. Mondhatnám még azt is, hogy aki ezt nem teszi, nem érdemel fokhagymás garnélát, de nem akarok magam ellen beszélni. A kenyeret nyilván a diétám miatt mellőztem (ha nem, egy fél bagett biztos lecsúszott volna), de azt is tudtam, a fentebb említett tapasztalatom alapján, hogy nem fogok csalódni. Sőt! Aki evett már tengerparton valóban „friss” rákot, az tudja, miről beszélek. De az sem mindegy ám, hogy melyik fajta garnélából készítjük. Mert garnéla nem csak egyfajta van. Tudom, akik nem tengerközelben élnek azok örülnek, ha egyáltalán kapnak frisset, nem még hogy válogassanak is. Egyszer azért majd egy post erejéig kitérek rá, hogy az általam ismert és itt kapható rákfajták mely ételek elkészítéséhez jók igazán. A terv kivitelezése folyamatban van. De térjünk vissza az én fokhagymás-petrezselymes alkotmányomhoz, amihez én vörös garnélát használtam, hivatalos nevén „Aristeus antennatus”. Ne röhögjetek ki, ez a hivatalos neve. Nyilván a piacon nem így keresem, de gondoltam, ha esetleg valaki rá akar keresni a neten, jó ha tudja. Ez a fajta garnéla rendkívül intenzív ízű. Bevallom, hogy még a garnélakedvelők között is akad olyan, aki nem igazán rajong érte, pont ezért. Viszont ehhez a fogáshoz tökéletes. Jobb nem is lehetne. Miután megtisztítottam, a fejét (ahol az igazi esszencia van) és a páncélocskákat amit a húsról lefejtettem, félreteszem, mert ez még felhasználandó. De mondom inkább előbb a receptet.

Hozzávalók (2 személyre):

• 30 dkg vörös garnélarák
• 8-10 gerezd fokhagyma
• 1-2 db madárszem chili
• petrezselyem
• só
• olívaolaj
• egy jó nagy tányérnyi megtépkedett keszeg saláta



A megtépkedett salátát megmossuk, és saláta-centrifugában megszárítjuk. Kiszedjük egy tányérra, picit megsózzuk és enyhén meglocsoljuk olívaolajjal. Félretesszük. Mint már említettem, a rákokat megtisztítjuk és félretesszük.
A megtisztított fokhagymát felszeleteljük és egy serpenyőben, bő olívaolajban, a kettétört madárszem chilivel együtt pirítani kezdjük.


Közben apróra vágunk egy csokor petrezselymet. Mikor aranyszínű a fokhagyma (vigyázzunk, ne legyen túl sötét), hozzáadjuk a rákokat, plusz beledobunk 2-3 rákfejet is hogy jó ízletes legyen és sózzuk. Innentől 3 perc alatt kész az egész. Könyörgöm, ne főzzétek túl a rákot, mert az halálos bűn.

Mielőtt megszórnánk a petrezselyemmel, a rákfejeket fakanállal jól kinyomkodjuk, kivesszük és félrerakjuk. Ezután rászórjuk a petrezselymet, kettőt kavarunk rajta és ráöntjük a salátára.



Lazán átmozgatjuk az egészet és kész. Villa a kézbe és… jó étvágyat!



(Megjegyzés: Egy kis fazékban vizet forralunk (kb. 3/4-ig legyen) és ha felforrt beledobjuk a ráktisztításnál visszamaradt „alkatrészeket”, plusz azokat a fejeket is, amik a rákkal együtt sültek. Kb. 3 percig forraljuk és hagyjuk hűlni. Ha már hideg vagy langyos, a darabos dolgokat kiszedjük a botmixer poharába, hozzáöntünk egy keveset a főzőléből és pépesítjük. Visszaöntjük a fazékba, majd az egészet átszűrjük a legsűrűbb szűrőn, amit otthon találunk. Egy olyan tengerízű esszenciához jutunk így, amit rengeteg étel alapjaként használhatunk majd fel. Kisebb adagokban fagyaszthatjuk is.)

miércoles, 30 de marzo de 2011

ENSALADA DE ALUBIAS CON PIMIENTOS ASADOS Y PERDIZ

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

Las alubias son uno de los alimentos más antiguos que el hombre conoce; han formado parte importante de la dieta humana desde hace miles de años. Se encuentran entre las primeras plantas alimenticias domesticadas y luego cultivadas. Son legumbres con muchas propiedades y conocidas por todo el mundo con nombres diversos como judías, habichuelas, fríjoles, o porotos. Hace más de 7.000 años que se cultivan y hay cientos de variedades.

Son una fuente importante de proteínas y si las juntamos con el arroz nos aportan entonces la mayoría de los aminoácidos esenciales. Ideales para personas con trabajos físicos o en época de crecimiento debido a su gran poder energético y riqueza en proteínas. Su cantidad de fibra soluble es uno de los mejores remedios para el colesterol y las enfermedades cardiovasculares. Para que el grano ablande bien durante la cocción es recomendable realizar el proceso por la noche, y dejar el grano sumergido en agua limpia durante toda la noche, a temperatura ambiente. Si no se quiere cocer las alubias, se pueden comprar ya cocidas. Facilitan el trabajo, reducen el tiempo y dan muy buen resultado. Reconozco que yo hice esta receta con alubias de bote. Las alubias tiene muchas aplicaciones en la cocina: estofadas, en potaje, guisadas o frías en ensalada como las de hoy. Veamos la receta.

Ingredientes (2 personas):

• 200 g de alubias blancas (yo utilicé judiones de granja)
pimientos rojos asados
• la mitad de una perdiz escabechada (puede ser cualquier ave escabechada)
• germinado de cebolla
• una cuchara de pipas de girasol peladas y tostadas
• una cebolla, laurel (por si vais a cocer las alubias)
• 1 diente de ajo
• 1 lima
• sal
• perejil
• aceite de oliva

Si vais a cocer las alubias, hacedlo como de costumbre con la cebolla y el laurel. Si ya las tenéis cocidas, procedamos a hacer la vinagreta.
En un cuenco ponemos un diente de ajo picado o prensado con un buen chorro de aceite y el zumo de la lima. Ponemos a punto de sal. Añadimos las pepitas de girasol tostadas y el perejil picado. Mezclamos bien y aliñamos con la vinagreta las alubias escurridas por un lado y los pimientos cortados en tiras por otro.
Montamos la ensalada: primero ponemos un fondo de alubias, luego los pimientos. Desmenuzamos la carne en tiras y la ponemos alrededor, y por ultimo echamos por encima el germinado de cebolla previamente aliñado.
Y listo. En un abrir y cerrar los ojos tenemos una ensalada muy completa, que con los ingredientes tan diversos y una vinagreta singular es, una explosión de sabores. ¡Probadla!




PAPRIKÁS BABSALÁTA PÁCOLT FOGOLYHÚSSAL

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Szinte nincs olyan ember, aki ne szeretné a szemes babot, de még azok a gyerekek is, akik ódzkodnak a főzelékektől, ha babfőzeléket teszünk eléjük, szívesen látnak hozzá, s jóízűen elfogyasztják. Tehát elmondhatjuk, hogy a bab egy népszerű zöldség, népszerűségét valószínűleg semmihez sem hasonlítható egyedi ízének és kellemes, puha állagának is köszönheti. A szárazbab tápanyag-összetétele, hasonlóan a többi szárazhüvelyeshez - igen értékes és jelentős energiaforrás, ott a helye étrendünkben.
Kiegyensúlyozott, vegyes táplálkozás esetén, 10 naponként két-három alkalommal szerepeljen szárazhüvelyes valamilyen formában az étlapon. A szárazbab fehérjetartalma bár jelentős, de nem teljes értékű, éppen ezért valami módon kompletálni kell állati eredetű fehérjével. Számos saláta alkotórésze lehet, és a mai receptnek is alapösszetevője.

Hozzávalók (2 személyre):

• 20 dkg nagyszemű fehér bab
sült kalifornia paprika
• ½ pácolt fogoly (vagy bármilyen pácolt szárnyas)
• hagymacsíra
• 1 evőkanálnyi pirított, hántolt napraforgó
• 1 kisebb fej hagyma
• 1 gerezd fokhagyma
• 1 babérlevél
• 1 lime
• só
• petrezselyem zöldje
• olívaolaj
• víz

Bármelyik babos étel elkészítésénél fontos szabály, hogy főzés előtt áztassuk be a babot pár órára, de ha lehet egy éjszakára is - a mag korától és a héj vastagságától függően -, majd főzzük meg (a mi esetünkben egy babérlevél és egy hagyma társaságában).
Ha viszont nem akarunk bíbelődni és időt veszíteni a babfőzéssel, akkor tökéletesen megfelel az üveges (vagy konzerv) natúr, főtt bab. Bevallom, én ilyet használtam.

Állítsuk össze a vinaigrettet: tegyük egy kis tálba az apróra vágott vagy préselt fokhagymagerezdet, a lime levét, sót ízlés szerint és jócskán olívaolajat. Ezt keverjük jól össze, ezután tegyük bele a pirított napraforgót és az apróra vágott petrezselymet. Egy részét keverjük össze a lecsöpögtetett babbal, a többit pedig a csíkokra vágott sültpaprikával. Ezután állítsuk össze a salátát: terítsük a babot egy tányérra, tegyük rá a sültpaprikát és rakjuk körbe a pácolt szárnyassal. Ha nem jutunk hozzá pácolt fogolyhoz, semmi gond, tökéletesen megfelel a pácolt csirkemell is, amiről már egy korábbi receptben szó volt. Tetejére szórjunk hagymacsírát, ami nem csak díszít de tápláló is. 


Ez a paprikás babsaláta méltán sorolható az egyszerű saláták közé, hiszen valóban nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető. A többféle összetevő és a különleges vinaigrette valódi ízkavalkádot idéz elő, ezenkívül rendkívül tápláló és télen is gondoskodik a nyárias hangulatról.




martes, 29 de marzo de 2011

BACALAO EN (falsa) SALSA VIZCAÍNA

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

El bacalao en salazón es una forma procesada del bacalao que consiste en practicarle la desecación mediante sal (salazón). Esta presentación hace que se pueda conservar en un lugar seco durante varios meses. La preservación de alimentos mediante secado es una de las más antiguas, conocidas por el hombre. El secado de alimentos funciona bien indistintamente en climas cálidos y fríos. El pescado fresco suele estropearse pronto, y es considerado por ello un alimento perecedero. Su disponibilidad reduce su consumo a los lugares costeros. Al secarse mediante sal, su vida de consumo se extiende y es posible transportarlo al interior. El proceso de secado además tiene otro efecto sobre la carne del pescado: lo saboriza. La sal hace que las proteínas de la carne empiecen a descomponerse en aminoácidos con características de saborizantes naturales. El bacalao se sala de inmediato y para su correcta conservación se mantiene en lugares secos, pudiendo llegar a conservarse hasta un año. Este tipo de preparación es una costumbre en muchos países. El bacalao ya capturado es directamente eviscerado con el objeto de evitar la actuación de las enzimas que lo descomponen y se le aplica de inmediato sal marina en cantidades que pueden llegar a un 25% de su peso en sal. El secado mediante salazón ocupa un período de varios meses.

El bacalao es un pescado blanco* y, por tanto, posee un bajo contenido graso. Almacena sus reservas de grasa preferentemente en el hígado, empleado para la fabricación de aceite de pescado. Su carne es rica en proteínas de alto valor biológico y además posee una amplia variedad de vitaminas y minerales. Entre las vitaminas destacan las del grupo B, principalmente la B1, B2, B6 y B9. Todas ellas poseen importantes funciones y permiten el aprovechamiento de los nutrientes energéticos, es decir, de hidratos de carbono, grasas y proteínas. Además intervienen en procesos de gran trascendencia en el organismo como la formación de glóbulos rojos, la síntesis de material genético, el funcionamiento del sistema nervioso, etc.

*El pescado blanco es un término empleado en los pescados (en contraste con el pescado azul) para definir y categorizar los pescados de origen oceánico con aleta dorsal, particularmente el bacalao. Su contenido graso no es muy alto (al contrario que el pescado azul) y no supera el 2% de su peso. Ejemplos de pescados blancos son: el gallo, rape, faneca, merluza, lenguado, maruca, bacalao, cabracho, congrio, gallineta, rodaballo, etc.

*El concepto de pescado azul (denominado también pescado graso) alude esencialmente a la proporción de grasa inserta entre los músculos del pescado. La denominación azul no atiende a criterios biológicos, sino nutricionales. El pescado azul o graso es un grupo de pescados que contiene más de un 5% de grasa, mientras el pescado blanco o magro contiene aproximadamente sólo un 2%. Existe una clase intermedia, los pescados semigrasos, como la lubina o la dorada que contienen entre un 2 y un 5% de grasa aproximadamente. La cantidad de grasa influye en la coloración, así que gran parte de los pescados grasos tienen coloración externa azul, de ahí su nombre.
Se aconseja incluir pescado azul en la dieta de una persona sana y adulta, por lo menos dos o tres veces a la semana, fresco o en conserva (atún, sardina, anchoa, boquerón, arenque, salmón, trucha marina, anguila, cazón, pez espada, etc.). Su consumo racional tiene algunos beneficios para la salud debido a sus contenidos en poli insaturados del pescado, sobre todo el omega 3.

Este tipo de bacalao está disponible en las gastronomías de diversos países como: España (bacalao) Italia (baccalà), Noruega (klippfisk/clipfish) y en Portugal (bacalhau). Es posible adquirir este pescado en casi cualquier establecimiento y gran superficie de estos países.

Bueno, después de daros el sermón, vamos con la receta. La salsa vizcaína como es bien sabido, es una de las salsas más conocidas e importantes en la gastronomía española. Pero en consideración a que estoy a régimen, la cambié por una más ligera a base de tomates que se llama falsa vizcaína. Pero prometo hacer la original también algún día.

Ingredientes (2 personas):

• 4 filetes de bacalao en salazón
• 4 cebollas
• ½ kilo de tomates pera
• 2 pimientos choriceros
• azúcar
• aceite de oliva

Modo de preparación:

Ponemos los filetes de bacalao a remojo unas 48 horas. Durante este tiempo lo tenemos en la nevera y le cambiamos el agua 2-3 veces al día. El bacalao desalado tiene aspecto igual que el pescado fresco, por lo tanto se manipula como tal.


Para sacar la carne de los pimientos choriceros seguimos el mismo procedimiento que en la receta del gulash. Hacemos un corte en cruz en la parte baja de los tomates y los sumergimos en agua hirviendo durante un minuto. Los pelamos, troceamos y los ponemos en una olla al fuego a cocer.


Pelamos las cebollas, las cortamos en juliana fina y las ponemos en una sartén con aceite de oliva a pochar a fuego lento. Es muy importante porque en ningún momento se puede freír.


Cuando la cebolla ya esté bien pochada y transparente le añadimos la carne de los pimientos choriceros. Mezclamos y apartamos.


Volvamos a la salsa de tomate. Cuando haya reducido bastante, echamos sal y una pizca de azúcar para contrastar la acidez. Apartamos y dejamos que se temple. Luego le añadimos la cebolla, trituramos todo con la miniprimer y la pasamos por un colador fino, para obtener una salsa fina. Volvemos a ponerla al fuego en una cazuela o sartén que tenga tapa.


Cuando esté hirviendo incorporamos los filetes de bacalao (¡cuidado, porque la salsa salpica!), bajamos el fuego y lo dejamos cocinar hasta que el pescado esté hecho, pero enterito (10 min.). No hay que darle la vuelta a los filetes, ni hay que mezclar, sólo mover la sartén suavemente de vez en cuando. Listo. Esta salsa de tomate aparentemente muy simple, después de cocinar en ella el bacalao, adquiere otras dimensiones... ya veréis. ¡Espectacular!


lunes, 28 de marzo de 2011

TŐKEHAL-SZELETEK (hamis) VIZCAYA-I SZÓSZBAN

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

A tőkehal egyik tartósítási formája a sózással történő kiszárítás. Ezzel a módszerrel száraz helyen, több hónapig is eltartható. A szárítás az ember által ismert egyik legősibb élelmiszertartósító módszer, mely kiválóan működik éghajlattól függetlenül.
Mivel a friss hal gyorsan romlandó élelmiszer, fogyasztása annak idején kizárólag a tengerparti zónákra volt korlátozva. A sózás és a szárítás azonban lehetővé tette, hogy fogyasztható legyen más részeken is hosszabb ideig tartó szállítás után. A szárítási folyamatnak azonban van egy másik, a halhúsra gyakorolt hatása is: az ízesítés. A só hatására ugyanis a fehérjék lebomlanak aminosavakra, amelyek jellemzői a természetes aromák. A tőkehal, a halászat utáni azonnali sózással és száraz helyen való tárolással akár egy évig is megőrzi minőségét. Ma már számos országban használják ezt a módszert konzerválásra.
A tőkehalat közvetlenül kifogás után kizsigerelik, mielőtt a bomlasztó enzimek „munkába állnának”, majd azonnal lesózzák tengeri sóval, melynek mennyisége elérheti az összsúly 25 %-át. Ezután jön a szárítás, ami eltarthat néhány hónapig is.

A tőkehal, alacsony zsírtartalmánál fogva a fehér halak* csoportjába tartozik. Zsírtartalékait elsősorban a májban tárolja, amit halolaj (magyarul tévesen „csukamájolaj”) előállítására használnak. Húsa fehérjében gazdag, magas biológiai értékű, valamint számos vitamint (B1, B2, B6 és B9) tartalmaz. Ezeknek nagyon fontos szerepe van a szervezetben, mert lehetővé teszik az energiadús tápanyagok, azaz a szénhidrátok, zsírok és fehérjék korrekt felhasználását, és részt vesznek olyan fontos folyamatokban, mint a vörösvérsejt képződés és az idegrendszer működése. Ezenkívül a tőkehal jelentős mennyiségű D, E és A vitamint is tartalmaz. 

*A „fehér hal” kifejezés (szemben a „kék hallal”) a hátúszóval rendelkező tengeri halak (ez esetben a tőkehal) meghatározására, ill. kategorizálására szolgál. Ezen halak zsírtartalma nem túl magas (szemben a „kék halakéval”), általában nem több mint a hal összsúlyának 2%-a. Ide tartoznak pl. a tőkehal, a kakashal (vagy Szent Péter hala), az ördöghal, a nyelvhal, az északi menyhal, a skorpió -vagy sárkanyfejű hal, a tengeri angolna, a vörös álsügér, a rombuszhal,…stb.

*A „kék hal” (vagy zsírban gazdag hal) fogalom lényegében a halakban lévő izom-zsír arányára utal. A kék megnevezés ebben az esetben nem annyira biológiai, mint inkább táplálkozási kritériumnak felel meg. A „kék” halak csoportjába tartozó halaknak a zsírtartalma több mint 5 %, szemben a „fehér” vagy zsírszegény halakkal melyeké mindössze 2%. Ezenkívül vannak félzsíros halak is mint a tengeri -vagy farkassügér és az aranykeszeg, melyek zsírtartalma 2-5% között mozog.

A halakban lévő zsír mennyisége befolyásolja a halbőr színét, így sok zsírban gazdag hal külső színe kékes, tehát innen ered a „kék hal” elnevezés.
De hozzátenném, hogy senkit ne rettentsen meg a „zsírban gazdag” kifejezés, mert valójában nem egy látható zsírrétegről van szó, hanem telítetlen (omega3) zsírsavakban gazdag halhúsról. Mint tudjuk, ezek a telítetlen zsírsavak nagyon fontosak az emberi szervezet számára, ezért az orvosok és a táplálkozástudományi szakemberek azt ajánlják, hogy hetente legalább háromszor fogyasszunk ún. kék halat frissen vagy konzervben. (tonhal, szardínia, szardella, lazac, makréla, tengeri pisztráng, tengeri angolna, kardhal, stb.)

Több országban is találkozhatunk szárított tőkehalból készült ételekkel: Spanyolország (bacalao), Olaszország (baccala), Norvégia (klippfisk / clipfish) és Portugália (bacalhau). Az említett országokban bármely élelmiszert árusító üzletben kapható szárított tőkehal. Bár ma már természetesen lehet kapni friss tőkehalat is, mégis elterjedtebb a sózott változat.

Miután tudományosan kiokosítottalak benneteket (meg magamat is), talán térjünk rá a receptre. A vizcaya-i szósz a mártások egyik alappillére a spanyol gasztronómiában, de a diétámra való tekintettel én egy könnyebb, paradicsom alapú szószt választottam, amit hamis vizcaya-i szósznak hívnak. De ígérem, egyszer sort kerítek majd az eredetire is.


Hozzávalók (2 személyre):

• 4 szelet sózott tőkehalfilé
• 4 nagy hagyma
• ½ kg paradicsom (ha lehet, lucullus)
• 2 száraz fűszerpaprika
• só
• pici cukor
• olívaolaj

Elkészítési mód:

A tőkehal szeleteket 48 órán át hideg vízben áztatjuk, hogy kiázzon belőlük a só. Ez idő alatt hűtőben tároljuk, és naponta 2-3-szor cseréljük a vizet. Ezután pontosan úgy néz majd ki mint a friss hal és így is kell vele dolgozni.



A száraz fűszerpaprikát a gulyásnál leírtak szerint felpuhítjuk, hogy hozzájussunk a húsához. A paradicsomok alját keresztbe picit bevágjuk, és kb. 1 percre forrásban lévő vízbe tesszük. Ezután meghámozzuk, apróra vágjuk és olívaolajon egy kisebb fazékban lefedve feltesszük főni.


Mikor forr, alacsonyra vesszük a lángot. Közben julien-re (vékony csíkokra) vágjuk a hagymát és olívaolajon, lassú tűzön fedő alatt pároljuk.


Mikor már teljesen áttetsző, hozzáadjuk a fűszerpaprika pépesített húsát és félretesszük.


A paradicsomszószt megsózzuk és adunk hozzá egy leheletnyi cukrot, hogy ellensúlyozzuk a paradicsom savasságát. Mikor a paradicsom már kellően elfőtte a levét, félretesszük. Hagyjuk kicsit hűlni, adjuk hozzá a paprikás hagymát és az egészet óvatosan botmixerrel simára dolgozzuk. Ezután egy sűrű szűrőn átpasszírozzuk, hogy egy teljesen sima szószt kapjunk. Beleöntjük egy fedhető lábasba vagy mélyebb serpenyőbe, és visszatesszük a tűzre.


Mikor forrni kezd (vigyázzunk, mert fröcsög!), óvatosan beletesszük a halszeleteket és lefedve mérsékelt tűzön főzzük, míg a hal puha nem lesz, de nem esik szét (kb. 10 perc). Nem kell forgatni a szeleteket, se kevergetni, csak időnként lazán megmozgatni az edényt. Ezzel készen is lennénk. Itt Spanyolországban körítés nélkül szokták tálalni, de ez már ízlés kérdése. Meglátjátok majd, hogy ez a látszólag egyszerű paradicsomszósz a benne főtt haltól milyen csodává alakul át. Mennyei!



viernes, 25 de marzo de 2011

TORTILLA DE ACELGAS Y JAMÓN

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

Las acelgas siempre se han relacionado con las dietas para enfermos o para perder peso, sin saber que tienen muchísimas propiedades y nutrientes. Además siempre se han asociado a alimentos sin sabor. Es muy curioso que quizá por esa asociación la gente las toma muy hervidas y evidentemente no saben a nada. Se pueden hacer de muchas maneras, desde al vapor a salteadas y aceptan la mayoría de las especias. Se trata de una de las verduras más sabrosas del huerto que además de ser muy rica en nutrientes, dispone de escasas calorías. De cultivo anual y de la misma especie que la remolacha, posee numerosas variedades, casi tantas como maneras tiene de cocinarla. Las acelgas 'blancas', la verde común y la negra son las que más se conocen y cultivan en España.
A la hora de comprarlas es mejor no elegirlas demasiado grandotas ya que son menos sabrosas. Cuidar que estén bien firmes y sin manchas. Las acelgas se estropean fácilmente incluso en el refrigerador o nevera aunque aguanta unos cuatro o cinco días si la metemos dentro de un plástico sin cerrar o con agujeritos.
A la hora de cocinar las acelgas hay que tener en cuenta:
- lavarlas en primer lugar ya que suelen contener tierra
- controlar la cantidad ya que menguan mucho
- vigilar la sal ya que tienden, como las espinacas, a tomar un fuerte sabor
- no cocinarlas demasiado rato ya que si no, quedan demasiado "pochas" y liberan más ácido oxálico (negativo para los que sufren cálculos renales).



De las acelgas se aprovecha tanto las hojas de color verde como la penca o tallo.
Yo aproveché el manojo para hacer dos tipos de comida. Una es la tortilla de la que os voy a hablar hoy y la otra es sorpresa. Vamos a ello.

Ingredientes (para 2 personas):

• 100-150 gr de acelgas (sólo la parte verde de las hojas)
• 50 g de jamón serrano
• 5 huevos
• sal, pimienta
• aceite de oliva

Modo de preparación:

Troceamos las acelgas y las lavamos en una centrífuga para lechugas y las dejamos prácticamente secas. Si no disponemos de este aparato de cocina (compremos uno urgentemente, porque es muy útil y cuesta poco) entonces lavamos bien las hojas enteras, les quitamos el exceso de agua con papel de cocina y las troceamos. Cortamos el jamón en dados y lo salteamos en una sartén con un poco de aceite. Le damos unas vueltas (no lo dejamos demasiado tiempo porque endurece) y se añaden las acelgas. Las dejamos pochar removiendo todo con una cuchara. Apartamos. Batimos los huevos con un poco de sal (cuidado, que el jamón también está salado) y pimienta negra recién molida, añadimos las acelgas y mezclamos todo bien. Ponemos una sartén ancha al fuego con aceite y hacemos una tortilla de costumbre. Es importante que la sartén sea ancha porque la tortilla tiene que salir más bien fina para poder luego enrollarla. Cuando la tortilla está hecha por las dos caras, la ponemos en papel de cocina y la enrollamos con cuidado. La dejamos templar. Mientras, preparamos el crujiente de jamón. Colocamos papel Albal en una bandeja de horno, le ponemos encima una capa de papel de cocina, colocamos los trozos de jamón, otra vez papel de cocina y al final papel Albal. Colocamos encima otra bandeja de horno para hacer peso. Introducimos al horno precalentado y lo dejamos durante 5 minutos. Sólo nos queda servir. ¡Qué aproveche!





miércoles, 23 de marzo de 2011

MÁNGOLDOS-SONKÁS TORTILLATEKERCS

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Magyarországon nem találkozunk gyakran mángolddal sem a piacokon, sem a zöldségesnél. Talán azért nem népszerű, mert nem vagyunk tisztában az értékeivel. A mángold íze a spenóthoz hasonló, de a répafélékhez tartozik, és a cékla a legközelebbi rokona. Már az időszámítás előtti V. században ismerték és fogyasztották a Földközi-tenger vidékén.
Mindössze 35 kalóriát jelent 175 gramm elfogyasztása. Az egyik legértékesebb zöldségek közé sorolják a táplálkozáskutatók.
Kiváló a K-, A-, C-, E-vitamin, magnézium, mangán, kálium, vas és étkezési rosttartalma.
Nagyon jó forrása a réznek, kalciumnak, triptofannak (esszenciális aminosav), B2- és B6-vitaminnak, valamint proteinnek.
Jelentős mennyiségben tartalmaz még foszfort, cinket, folátot, B1-, B3-, B5-vitamint és biotint (H-vitamin).
Mivel a mángold hazánkban nem egy népszerű növény, örüljünk, ha a piacon felfedezzük. Elkészítési módjában kiélhetjük kreativitásunkat, hasznosíthatjuk fantáziánkat, mert úgy a leveléből, mint a szárából, igen ízletes ételeket készíthetünk. Olaszos tésztákhoz a leveleket a spenóthoz hasonlóan pároljuk, olívaolajjal, fokhagymával ízesítjük. Főzeléket is készíthetünk belőle, ugyanúgy, mint a spenótból. A levélnyeleket sokan eldobják, pedig a spárgához hasonlóan lehet elkészíteni, köretnek főzni, párolni.



Én abból a csomóból, amit ma vettem, kétféle ételt készítek. A már fent említett tortilla tekercset, a másik pedig meglepetés. De térjük rá a mai receptre.

Hozzávalók (2 személyre):

• kb. 10 dkg-nyi mángoldlevél (csak a zöld része)
• 5 dkg serrano sonka
• 5 tojás
• só, bors
• olívaolaj

Elkészítési mód:

A mángoldlevél zöldjét felaprítjuk és saláta-centrifugában megmossuk, kicentrifugázzuk. Ha nincs saláta-centrifugánk (sürgősen vegyünk egyet, nagyon hasznos és filléres dolog) akkor mossuk meg egészben és konyhai papírtörlővel itassuk fel róla a felesleges vizet. Aprítsuk fel a spenóthoz hasonlóan. A sonkát vágjuk kis kockákra és egy kevés olívaolajon kezdjük pirítani. Pár perc után dobjuk rá a mángoldot. Kevergessük amíg jól megfonnyad, majd félretesszük. A tojásokat felverjük egy pici sóval (vigyázat, a sonka is sós!) és frissen őrölt borssal. Hozzáadjuk a sonkás mángoldot és jól összedolgozzuk. Egy elég nagy serpenyőbe kevés olajat teszünk, picit többet annál, mintha palacsintát sütnénk. Fontos, hogy a serpenyő viszonylag nagy legyen, mert a tortillának laposnak és nagynak kell lennie, hogy fel tudjuk tekerni. Mikor az olaj felmelegedett, de még nem túl forró, beleöntjük a tojásos masszát, eloszlatjuk, és azonnal levesszük a lángot minimumra. Hagyjuk lassan sülni és csak akkor mozgassuk meg néha a serpenyőt, ha már a szélénél kezd szilárddá válni. Mikor úgy látjuk, hogy az állaga engedi (nem baj, ha picit még nyers a teteje) ráborítunk egy lapostányért, felfordítjuk, és a tányérról ügyesen visszacsúsztatjuk a serpenyőbe. Mikor a másik oldala is megsült, rácsúsztatjuk egy sütőpapírra és óvatosan feltekerjük. Míg hűl a tortilla, addig néhány vékony sonkaszeletet kisebb darabokra vágunk, és sütőben roppanósra szárítjuk. (Tepsire ráteszünk alufóliát, konyhai papírtörlőt, rá a sonkaszeletkéket, újra papírtörlő, újra alufólia, majd egy másik tepsit teszünk rá nehezéknek. Forró sütőben kb. 5 perc.) Szeleteljük a tortillát és a sonkaszeletkékkel dekoráljuk.






PULPO

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

Qué os podría decir yo del pulpo que no sepáis. Si aquí en España todo el mundo conoce a este bicho de ocho brazos (de allí su nombre: octopus) y tuvo algún contacto con él vivo o muerto. Digo,... el pulpo.
Hay muchas leyendas por allí sobre el modo de su cocción. Unos dicen que hay que cocerlo en olla de cobre o por lo menos echar una moneda de cobre a la olla, otros sin embargo juran que hay que echar a la olla un corcho y alguna que otra leyenda más. Yo creo que cada familia tiene su propio truco del que cree que es, el mejor. En lo que sin embargo casi todos coinciden es que hay que congelarlo unos días antes de la preparación.
Pues “mi pulpo” estuvo tres semanas escondido en el congelador antes de sacarlo. El pobre tenía una cara de pena como quién piensa que se olvidaron de él para siempre.
Como era un bicho bastante grande (nunca compro más pequeño de 1,8-2 kilos) decidí preparar dos platos diferentes. Para que el pulpo salga tierno, yo también tengo mi truco que algún día escuché por allí. Además es infalible. Pongo agua a hervir en una olla. Cuando rompe a hervir sumerjo al pulpo en ella y lo saco. Espero a que el agua vuelva a hervir y lo meto otra vez. Esta operación - que se llama “asustar al pulpo”- la repito hasta tres veces y a la cuarta ya dejo al animal en el agua. Junto al pulpo pongo unas patatas sin pelar a cocer. Cuando las patatas están tiernas (comprobar con un pincho) el pulpo también lo está. Así de sencillo.


PULPO A LA GALLEGA o PULPO A FEIRA

Ingredientes:

• pulpo cocido
• patatas cocidas
• sal gorda

• pimentón (al que le guste puede echar picante también)
• aceite de oliva

Antes de cocer:



Después de cocer:


Cuando las patatas se han enfriado un poco, las pelamos, cortamos en rodajas, cubrimos un plato con ellas y salamos. Al pulpo lo cortamos en rodajas y las vamos poniendo encima de las patatas. Por encima echamos sal, pimentón y aceite de oliva. Tradicionalmente el pulpo a la gallega se sirve en bandeja de madera, pero a decir la verdad, a mí me sabe igual de rico en un plato de porcelana. ¡Buen provecho!






ENSALADA DE PULPO

Ingredientes:

• pulpo cocido
• tomate
• pimiento verde y rojo
• cebolleta
• alcaparras
• sal
• vinagre de vino blanco
• aceite de oliva

Cortamos al pulpo en trozos y lo ponemos en un bol. Pelamos el tomate y le quitamos las semillas. Despepitamos también los pimientos. Cortamos todas las verduras (tomate, pimientos, cebolla) en daditos y las echamos junto al pulpo. Ponemos las alcaparras, sal, vinagre y aceite de oliva. Mezclamos todo bien. Esta ensalada está mejor incluso el día siguiente, cuando ya se han mezclado bien todos los sabores.
Si alguien aguanta..... claro.


martes, 22 de marzo de 2011

POLIP

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

A polipot mint állatot, gondolom senkinek sem kell bemutatni. Mindenki ismeri ezt a nyolckarú (innen a neve: octopus) tengeri herkentyűt. Annál kevesebben tudják viszont, hogy ez a sokak által felettébb gusztustalannak tartott lény, valódi ínyencség. És az, hogy gusztustalan, relatív dolog. Bennem, mivel már annyiszor készítettem illetve ettem, nem ébreszt utálatot. Sőt!
Azt, hogy hogyan van elkészítve nagyban befolyásolja az állat mérete. Vannak ételek melyek akkor finomak ha nagyobb polipból készülnek, mások viszont kifejezetten csak a kicsikből ízletesek.
A polip készítéséről/főzéséről rengeteg történet kering. Ahány ház annyi szokás, és mindenki a saját módszerére esküszik.
A polipról tudni kell, hogy nem elég kihalászni, meg is kell ölni. Én ugyan idáig mindig olyat vettem, ami már nem élt, de láttam már halpiacon polipot kimászni a ládából. Hát,… érdekes látvány, mit ne mondjak. Ezenkívül a poliphúsnak lágynak és puhának kell lennie főzés előtt. E célból - miután kihalászták - jó néhányszor odacsapkodják a sziklához. Ilyet még nem láttam (de nem is szeretnék). És a hozzáértők szerint, jó ha legalább 3 napig le van fagyasztva főzés előtt.
Hát az én polipom (a mostani) 3 hetet kuksolt a fagyasztóban mielőtt előszedtem volna. El is volt szontyolodva szegény. Szentül olyan képet vágott, mint aki azt hiszi megfeledkeztek róla. :-) 
Ezután következnek a főzésről szóló regék.
Van, aki azt mondja, hogy rézedényben kell főzni, vagy legalábbis egy rézérmét kell a fazékba dobni, van, aki a parafa dugóra esküszik, de az fehérboros üvegből legyen ám. Nem tudom. Nekem megvan a saját módszerem, ami eddig még mindig bevált. Én fagyasztás előtt a polipot jól megmosom, a fejét levágom és általában ketté szoktam vágni, mivel 1,5-2 kg-os polipnál kisebbet nem veszek. Főzés előtti napon kiveszem a fagyasztóból, és ha kiolvadt, újra átöblítem. Felteszek egy fazékba vizet melegíteni, ha felforrt beleteszem a polipot, és kb. 5 másodperc után kiveszem. Ezt a módszert úgy nevezik, hogy „megijesztem”a polipot. Megvárom míg újra forrni kezd a víz és megismétlem az előző műveletet. Összesen háromszor kell ezt megismételni és negyedszerre már hagyhatjuk a fazékban szegény párát. Ekkor közepes méretű krumplit teszek a fazékba héjastul. Hogy hányat az attól függ, hogyan készítem a polipot. Ha "galíciai módra" készül, akkor annyi krumpli megy bele, ahány személyre csinálom. Ha viszont pl. saláta lesz belőle akkor csak egyet, ugyanis nálam a krumpli a mérce. Hogy világosabb legyek, a három „ijesztés” után, a polip pont addigra fő meg, mire a krumpli. Tehát ha saláta lesz belőle, akkor a krumplit csak az „időméréshez” használom. Mikor a hústű könnyedén áthatol a krumplin, akkor már kivehetjük a polipot. Ha langyosra hűlt, lehet darabolni és tálalni.
Én most kétféle fogást készítettem, mert kellett a hely a fagyasztóban.

POLIP GALÍCIAI MÓDRA (Pulpo a la gallega):

Hozzávalók:

• főtt polip
• héjában főtt krumpli
• nagyszemű tengeri só
• őrölt pirospaprika (lehet csípős is)
• olívaolaj

Főzés előtt:


Főzés után:



Meghámozzuk és felszeleteljük a krumplit, a szeleteket tányérra rendezzük, sózzuk. A polipot ollóval feldaraboljuk, a krumplira rakjuk, sózzuk, megszórjuk paprikával és az egészet bőven meglocsoljuk olívaolajjal. A hagyomány szerint ezt a fogást fatányéron szokták felszolgálni, de nekem ugyanolyan finom porcelánból is. Jó étvágyat!







POLIPSALÁTA

Hozzávalók:

• főtt polip
• paradicsom
• piros és zöld kalifornia paprika
• újhagyma
• kapribogyó
• só
• fehérbor ecet
• olívaolaj

A polipot feldaraboljuk. A paradicsomot meghámozzuk, keresztbe vágjuk, kimagozzuk és daraboljuk. A paprikát kicsumázzuk, és szintén daraboljuk. A újhagymát - ha vékony - vastagabb karikákra vágjuk, ha nagyobb, akkor szokás szerint daraboljuk. Az összes hozzávalót egy salátástálba tesszük, sózzuk, meglocsoljuk borecettel és olívaolajjal. Igazából másnap finom, mert akkorra érnek össze az ízek.
Ha valaki kibírja…



PÁCOLT CSIRKEMELL-SALÁTA

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Újra itt vagyok. A hétvégi elmélkedés után úgy döntöttem, hogy hétfőtől fogyókúrázok (vagyis már két napja). Vagy mondhatnánk úgy is, hogy egészségesebben fogok étkezni… kinek hogy teszik. Összegezve, van néhány felesleges kilóm, amitől meg kell hogy szabaduljak mert nyakunkon a tavasz. Amellett hogy több testmozgásra van szükségem, újra kellett gondolnom az étkezési szokásaimat is, ami nem jelenti azt, hogy éhezni fogok. NEM,… arra nem vagyok hajlandó. Egyszerűen arról van szó, hogy eldöntöttem egészségesebben fogok táplálkozni, és ha lehet szezonális termékeket fogyasztani.
Ez természetesen észrevehető lesz a blogon is az elkövetkezendő hónapokban (remélem években). Ami nem azt jelenti, hogy „soványabb” lesz a blog, de a receptek ezt a tendenciát fogják követni. Akinek kedve van részt venni ebben a kalandban - ami abszolút veszélytelen - szívesen látom. Természetesen továbbra is élvezni fogjuk a kulináris gyönyöröket, de lelkiismeret-furdalás és fölös kilók nélkül.
A mai recept egy saláta, amelyben hús keveredik gyümölccsel és némi zölddel.

PÁCOLT CSIRKEMELL-SALÁTA

A mell, egy íztelen és a lehető legkevésbé szaftos része a csirkének. Mit lehet vele csinálni, hogy ehető legyen? A grillezésen és vasaláson kívül, bármit. Nem ismerek még egy olyan száraz, fűrészpor állagú, íztelen és kevésbé kívánatos ételt, mint a vasalt csirkemell. Megenni ezt, felér egy büntetéssel. Pedig a fogyókúrás receptek egyik fő alapanyaga. Lehet, hogy pont azért mert ilyen rossz… nem? Ha vasalt csirkemellet eszel garantáltan lefogysz. Ha akarsz, ha nem. Ha ezt kéne ennem, biztos, hogy szédítő gyorsasággal lefogynék. Csak egyetlen komoly vetélytársa van, a pulykamell… grrr.
Nos, az egyik lehetőség hogy ízletesebbé és szaftosabbá varázsoljuk, az olajból, ecetből és borból álló fűszerezett lében való pácolás. A páckészítés abszolút nem bonyolult és kevés hozzávalót igényel. Álljunk hát hozzá.

Hozzávalók (a pácolt csirkemellhez):

• 1 egész csirkemell (félbevágva, kicsontozva)
• 1 hagyma
• 2 közepes sárgarépa
• 4-5 gerezd fokhagyma
• 2 dl olívaolaj
• 1 dl fehérbor
• 1 dl fehérbor ecet
• egész bors
• néhány babérlevél
• friss rozmaring


A csirkemellet sózzuk-borsozzuk és egy lábasban minden oldalát egy kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a többi összetevőt és alacsony tűzön puhára főzzük. Hagyjuk hűlni a páclében, és amikor már teljesen kihűlt, kivesszük és éles késsel felszeleteljük. A szeleteket egy zárható és hűtőben tárolható edénybe tesszük a többi zöldséggel és felöntjük a páclével úgy, hogy teljesen ellepje. Készen vagyunk. A pácolt csirkemell többféle salátának lehet az alapanyaga, de fogyasztható magában előételként, pirítóssal vagy grissinivel. Nem fog csalódást okozni.

Hozzávalók (a salátához):

• néhány szelet pácolt csirkemell
• egy filézett narancs (videó itt)
• madársaláta (bármely más saláta megfelel)


ENSALADA DE PECHUGA DE POLLO EN ESCABECHE

Ez a recept megtalálható magyarul itt.
 
Ya estoy otra vez por aquí. Después de un fin de semana de reflexión he decidido que desde lunes me voy a poner a régimen (o sea, ya llevo dos días). Mejor dicho, llevar una alimentación más sana... o como se quiere llamar. Total que tengo que perder unos kilos porque la primavera ya está aquí y yo no puedo seguir así. A parte de hacer más ejercicio también necesitaba replantear mis costumbres alimenticias, lo que no quiere decir que voy a pasar hambre. NO,... a esto no estoy dispuesta. Simplemente se trata de comer más sano y consumir preferiblemente productos estacionales.
Esto evidentemente se notará también en el blog en los meses (y espero que años) venideros. No es que el blog vaya a “adelgazar”, sino que las recetas que pondré a partir de ahora seguirán esta tónica. L@s que os animáis, os invito a esta aventura, la cual no conlleva ningún riesgo. Se trata de seguir disfrutando de la buena mesa si tener remordimientos y peso demás.
La receta que os traigo hoy es una ensalada en la que se mezcla fruta, carne y algo de verde.


ENSALADA DE PECHUGA DE POLLO EN ESCABECHE

La pechuga es la parte menos jugosa y más insípida del pollo. ¿Qué se puede hacer con ella para que sea comestible? Menos hacerla a la plancha, todo. No conozco comida más seca, exenta de sabor, con textura de serrín y menos apetecible que la pechuga de pollo a la plancha. Tenerla que comer puede equivaler a un castigo. Y mira que la ponen con frecuencia en las dietas de adelgazamiento. Será por ser tan mala ¿no? Si comes pechuga de pollo a la plancha, adelgazas sí o sí. Desde luego si tendría que comerla con frecuencia, adelgazaría a velocidad de vértigo. Sólo tiene una competidora seria, que es la pechuga de pavo... grrrr.
Bueno, una de las posibilidades para que esté más jugosa y apetecible es, marinarla en hierbas y especias, conocido comúnmente como escabeche. Hacer el escabeche no es nada complicado, y se necesitan pocos ingredientes. Vamos a ello.

Ingredientes (para escabechar la pechuga):

• una pechuga de pollo (cortada por la mitad y deshuesada)
• una cebolla
• 2 zanahorias medianas
• 4-5 dientes de ajo
• 200 ml de aceite de oliva
• 100 ml de vino blanco
• 100 ml de vinagre de vino blanco
• pimienta negra en grano
• unas hojas de laurel
• romero fresco


Salpimentamos las pechugas y las freímos un poco en aceite. Cuando ya estén un poco doradas, echamos el resto de los ingredientes y las cocinamos a fuego moderado. Las dejamos enfriar en el mismo líquido en el que se hayan cocido y cuando esté frío del todo, las sacamos y las cortamos en rodajas con un cuchillo bien afilado. Vamos poniendo las rodajas en un recipiente apto para la nevera y que tenga tapa, cubriéndolas con el escabeche y las verduras. Listo. La pechuga de pollo escabechada puede ser ingrediente de muchas ensaladas, o bien se puede tomar como aperitivo. No os va a defraudar.

Ingredientes (para la ensalada):

• unas rodajas de pechuga de pollo
• una naranja pelada y fileteada al vivo (ver vídeo)
• canónigos (podéis utilizar cualquier tipo de lechuga)


lunes, 21 de marzo de 2011

ALMÁS VÉRESHURKA-SZIVARKÁK

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Bár a mai recept szivarkákról szól, nyugalom,... nem szoktam vissza a dohányzásra. És ha nem, akkor mégis mi közük van a gasztronómiához? Elvileg semmi, de ha az ember lánya időnként törekszik úgymond érdekes dolgokat alkotni, akkor ebből kisülhetnek néha „furcsaságok” is. És ha ezek a „furcsaságok” ráadásul ehetőek is, akkor miért ne. Ebben rejlik a titok.
De mégis… véreshurka és alma? Két ennyire különböző összetevő? Igen! Összepárosítottam őket és vártam mi lesz a végeredmény. És el sem tudjátok képzelni, mennyire szeretik egymást. Ez olyasmi, mint amikor különböző fajú emberek összeházasodnak. Vagy talán nem lehet, szerelmes mondjuk egy svéd nő egy afrikai férfiba vagy egy afrikai nő egy német férfiba… vagy ’tudomisén’? Dehogynem! Nos, valami ilyesmi történt ezzel a keverékkel.
A szivargyártás viszont külön fejezetet érdemel. Előrebocsátom (kis túlzással), hogy ez a munka nem való olyanoknak, akik túl hamar kijönnek a béketűrésből. Vagy talán igen. Minden bizonnyal olcsóbb módszer, mint pszichológushoz járni. Hogy egy kicsit világosabb legyek, számomra ez volt az első alkalom. Akarom mondani, első találkozásom a filo tésztával. Soha eddig nem dolgoztam vele, nem csináltam semmit ebből a tésztából. Ha valaki szeretné csak megközelítőleg is érzékelni mennyire lehet törékeny a női lélek, az vegyen egy csomag filo tésztát és kezdjen dolgozni vele. Esküszöm rettentően hasonlóak… ebből a szempontból. Őszintén megmondom az első három szivarkánál elfogott a vágy, hogy megfogjam az egészet, bevágjam a szemétbe és ott egye meg a fene. De hát mire való az önkontroll, ha nem arra, hogy az ember megálljon egy pillanatra és azt mondja: gyerünk Éva, csak nem hagyod, hogy egy ilyen sz**ság kifogjon rajtad. Hát az csak természetes, hogy nem! Ezért vagyok a lánya annak, akinek. Szóval a negyedik már egy kicsit jobban megy, az ötödiknél pedig már rájössz a dolog trükkjére. Ettől függetlenül, gondolom, hogy a következő alkalommal majd szebbre sikerülnek. De még így is ez az egész szivargyártás akkora koncentrációt követelt tőlem (lehet, mástól nem), hogy ha egy kisebb fajta szökőár vonul át Roquetas-on, szerintem meg se érzem. (Jól van, tudom, hogy ez most nem épp a legmegfelelőbb pillanat, hogy ezzel viccelődjek.) Szóval eltekintve attól, hogy kell hozzá egy kis kézügyesség, nem egy bonyolult recept és a végeredmény egy igazán ízletes, nagyon eredeti „amuse bouche”.
Azoknak, akik még nem dolgoztak filo tésztával két fontos dolgot kell tudniuk: először is, a tésztát nem hagyjuk szabad levegőn, mert rendkívül gyorsan szárad és akkor menthetetlenül töredezik. Ezt elkerülendő, (a tésztát amivel épp nem dolgozunk) egy NYIRKOS törlőkendővel letakarjuk. A nyirkost szándékosan hangsúlyozom, mert a másik fontos dolog, hogy a kendő ne legyen túl nedves, mert ezáltal a tészta is nedvessé válik, aminek következtében nyúlik mint a gumi és kezelhetetlen. E két dolgot szem előtt tartva, megelőzhetünk néhány kisebbfajta idegösszeroppanást. Ennyi.
A hozzávalók kb. 30 darabnyi szivarkához elegendőek, de ha már belejöttetek, csinálhattok többet is és lefagyaszthatjátok.



Hozzávalók:

• 1 csomag filo tészta (ami kimarad, le lehet fagyasztani)
• kb. 35 dkg véreshurka
• 1 savanykás alma
• 1 kisebb fej hagyma
• barna cukor
• olívaolaj


Az itteni véreshurka természetesen más mint az otthoni, de az is tökéletesen megfelel. Mindegy, hogy pirított kenyérkockák vannak benne vagy rizs. Ez ízlés dolga.


A hagymát „julien”-re vágjuk és olajon dinsztelni kezdjük egy serpenyőben. Mikor már egy kicsit megfonnyadt, hozzáadjuk a megtisztított és kockákra vágott almát. Megszórjuk egy kevés barna cukorral és lassú tűzön karamellizáljuk.



A véreshurka tölteléket kiszedjük a bélből, villával szétnyomkodjuk és hozzáadjuk az előbbiekhez.


Az egészet jól összeforgatjuk és hagyjuk néhány percig a tűzön. Mikor a hurka is jól átforrósodott, félretesszük. Ha már kihűlt annyira hogy dolgozni tudjunk vele, megcsináljuk a szivarkákat. Egy tésztalapot 8 darabra vágunk. Minden szivarkánál (amikor már majdnem felsodortuk) megkenjük a tészta végét tojással, a „leragasztás” végett és forró olajban kisütjük.


Jó étvágyat!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...