martes, 26 de julio de 2011

A NAGY HO-HO-HO-HORGÁSZ…

Esta receta se puede encontrar en castellano aquí.

Egyik alkalommal mikor a halpiacon jártam (akkor bejegyzés is készült róla „Barangolás a halpiacon” címmel) többek között vettem egy kalmárt is. (Be is jelöltem az egyik képen melyik volt az.) Érdekességképp megemlíteném, hogy a kalmárt kétféleképpen fogják ki a tengerből: vagy hálóval a nyílt tengeren, és amit az magával hoz abban minden van ömlesztve (többek között kalmár is), vagy pedig a helyi (általában amatőr) halászok a partközelben kifognak egy-egy példányt speciális horoggal (potera), ami több apró horogból áll, amikbe a kalmár fennakad. (Sajnos nem tudom mi ennek a horognak magyarul a speciális neve.)
Mondhatnám, hogy én vagyok a videón, de sajnos nem… bár szívesen részt vennék egyszer egy ilyen „hajós pecázáson”. Ami késik, az nem múlik.





















A két kalmár közti különbség (mármint hogy hálóval vagy horoggal van kifogva) óriási, úgy minőségben, mint árban. Ez a minőségi különbség a képeken is nyilvánvaló:














A horoggal kifogott kalmárból általában csak néhány darabot lehet találni kora reggel a piacon, amit szempillantás alatt elkapkodnak (borsos ára ellenére) mert valódi ínyencfalat. Viszont sosem szabad elkészíteni a vásárlás napján, hagyni kell állni egy napot, hogy a húsa ne legyen kemény. A kalmárról annyi mindent írtam már, hogy nem akarom magam ismételni. Inkább elmondanám, hogy ezt a rendkívül sokféleképpen elkészíthető teremtményt én ez alkalommal megtöltöttem és mondhatom, az eredmény felülmúlt minden várakozást. Olyannyira, hogy ezt a négyadagnyi kalmárt ketten eltüntettük. Annyira finom volt, hogy egyszerűen nem tudtuk abbahagyni. Íme a recept:


TÖLTÖTT KALMÁR

Hozzávalók (4 személyre):

• 4 közepes kalmár (kb. 25 dekásak) Én ugyan egy nagyot töltöttem (aminek a súlyát nem tudom, de kb. 30 cm hosszú volt, fej nélkül) de praktikusabb a kisebbekkel dolgozni.
• 3 tojás
• 25 dkg friss, apró garnélarák (ha fagyasztottat használunk ami már meg van tisztítva, akkor elég a fele)
• 2-3 vékony szelet ibériai vagy serrano sonka
• 4 db érett paradicsom
• 1 közepes hagyma
• 2 nagyobb gerezd fokhagyma
• egy közepes nagyságú zöld kalifornia paprika fele
• 2 evőkanálnyi zsemlemorzsa
• 1 evőkanálnyi friss, aprított petrezselyem
• 1 evőkanál liszt
• 1 csapott teáskanálnyi őrölt édes pirospaprika
• 1 babérlevél
• 1 db madárszem chili
• kb. másfél deci hal alaplé
• kb. másfél deci száraz fehérbor
• olívaolaj, só

Elkészítési mód:

1) Mindenekelőtt meg kell tisztítani és előkészíteni a kalmárt (vagy kalmárokat) és a garnélát. A kalmárból a fejénél fogva kihúzzuk az összes belsőséget, kivesszük belőle a merevítő csontot...



...és jól megmossuk kívül-belül. Ezután a fejről levágjuk a lábakat egyben és ezeket is megmossuk (ha akarjuk, megőrizhetjük és lefagyaszthatjuk a tintát más recepthez). A felesleges dolgokat kidobjuk.


2) Ha friss a garnéla akkor megpucoljuk, ha fagyasztott, hagyjuk szobahőmérsékleten kiengedni. (Soha ne akarjuk meggyorsítani a felengedést melegvízzel, mert gumiszerűvé válik!)

3) 2 tojást keményre főzünk és hagyjuk hűlni.

4) Felaprítjuk a hagyma felét és kb. 4 evőkanál olívaolajban megdinszteljük. Vigyázzunk, ne piruljon meg nagyon!

5) Közben apróra vágunk egy gerezd fokhagymát, felaprítjuk a kalmár „csápjait” és a sonkaszeleteket.

6) Amikor a hagyma már üveges hozzáadjuk az aprított fokhagymát, majd néhány keverés után a felaprított „csápokat”. A kalmár kis levet fog engedni. Ezt hagyjuk elfőni és hozzáadhatjuk az aprított sonkát is. A sonkát elég, ha fél percig pirítjuk, különben megkeményedik. Ha kész, félrehúzzuk és hagyjuk hűlni, majd egy tálba öntjük.

7) Ezután elkészítjük a rákot. Egy serpenyőbe feltesszük pirítani a másik gerezd fokhagymát szeletelve a félbetört madárszem chilivel együtt, alacsony lángon kb. 3-4 percig. Ezután feljebb vesszük a lángot és hozzáadjuk a garnélát (ha picik, egészben hagyjuk, ha nagyobbak, akkor daraboljuk). Picit megsózzuk, néhány percig pirítjuk és kész. A chilit kidobjuk belőle, a rákot és a fokhagymát szűrőkanállal kiszedjük és hozzáadjuk a hagymás keverékhez. A visszamaradt olajat félretesszük, mert ebben fogjuk majd megsütni a már megtöltött kalmárt.

8) A meghámozott, apróra vágott főtt tojásokat, a zsemlemorzsát, a petrezselymet és a felvert nyers tojást is a töltelékhez adjuk és picit megsózzuk. (Vigyázat a sóval, mert a sonka is sós és a rákot is sóztuk már!) Jól összekeverjük és kész a töltelékünk.

9) Ezután egy kanál segítségével megtöltjük a kalmárt (vagy kalmárokat) és fogpiszkálóval összetűzzük a végét. Ne tömjük nagyon degeszre, mert sütés közben kiszakadhat és ez nem célunk.

10) Egy nagyobb serpenyőbe (amibe belefér a kalmár) öntjük a rákból visszamaradt olajat, felmelegítjük, és a kalmárt mérsékelt tűzön körbepirítjuk. Ha kész, félrehúzzuk.

11) A mártáshoz julien-re (csíkokra) vágjuk a másik fél hagymát, felaprítjuk a paprikát és feltesszük olajban dinsztelni.

12) Közben meghámozzuk és kimagozzuk a paradicsomot, majd felaprítjuk. Ha kicsit megfonnyadt már a hagyma és a paprika hozzáadjuk a paradicsomot, a babérlevelet és sózzuk.

13) Ha a paradicsom már elfőtte egy kicsit a levét, megszórjuk a kanál liszttel, keverünk rajta néhányat, majd mehet bele a pirospaprika, újabb néhány keverés és felöntjük a borral.

14) Mikor kiforrt egy kicsit az alkohol, beletesszük a kalmárt, hozzáöntjük az alaplevet és mérsékelt tűzön lefedve 30-40 percig főzzük. (Nem baj ha a mártás nem lepi el a kalmárt!)

15) Ha túl hígnak találjuk a mártást, akkor fedő nélkül egy kicsit visszaforraljuk.

16) Megkóstoljuk, és ha kell utánasózunk. Sült krumplival vagy egyszerűen csak friss kenyérrel tálaljuk.


Garantálom, hogy mind a tíz ujjatokat megnyaljátok utána!






jueves, 21 de julio de 2011

UN ESTÍMULO PARA EL PALADAR Y LA VISTA...

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

Cuando empecé con esto lo del blog, me acuerdo que fue el 14 de febrero día de los enamorados - supongo que por el amor que siento por la gastronomía (aunque no fue conscientemente) - estaba convencida que no voy a poder cocinar y comer al mismo ritmo que escribir. No me lo hubiera pensado que sería al revés. ¡No doy abasto de seguir el ritmo de la cocina! Bueno, hay que reconocer que poder podría si me dedicara a ello en tiempo completo o si - seamos sinceros - no me dejaría a veces vencer por la pereza. Pero prometo que voy a intentar poner el blog al día porque mi portátil está saturado ya de “comida”. Aunque últimamente por el calor que hace hemos comido principalmente ensaladas pero intento - y no por el blog - hacerlas muy variadas, un poco especiales, de las que muchas cunden como plato único. La ensalada de hoy - además de deliciosa - es muy vistosa, así que si queréis impresionar a vuestros invitados o a la familia, esta ensalada es éxito seguro.

ENSALADA DE HIGOS, JAMÓN Y QUESO DE CABRA


Ingredientes (para 2 personas):

• media bolsa de hojas tiernas de lechuga variadas
• 3 higos grandes, maduros (o cuatro medianos)
• 8 lonchas de jamón ibérico o serrano
• 6-8 rodajas de queso de cabra (yo utilicé el de rulo “Président”)
• medio puñado de piñones
• sal

Para la vinagreta:

• aceite de oliva virgen extra
• vinagre de Jerez
• miel
• sal

Primero tostamos ligeramente los piñones en una sartén. Mezclamos los ingredientes de la vinagreta y reservamos. Lavamos las hojas de lechuga, las secamos en la centrifugadora, las ponemos en una fuente y salamos. Quitamos el piquito de los higos (¡no los pelamos!) y les hacemos dos cortes como si fuéramos a cortarlos en cuatro pero no cortamos del todo. Los abrimos como una flor y los ponemos encima de la lechuga. Hacemos unos rollitos del jamón y los ponemos en la fuente junto con las rodajas de queso. Finalmente espolvoreamos todo con los piñones y regamos con la vinagreta. ¡Que aproveche!


 
 

„...SZEM-SZÁJNAK INGERE”

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Amikor elkezdtem ezt a "blogírásosdit" - emlékszem február 14-én a szerelmesek napján, gondolom a gasztronómia iránt érzett szerelmemből kifolyólag (bár ez nem volt tudatos) - esküszöm meg voltam róla győződve, hogy én nem fogok tudni olyan ütemben főzni és enni, mint amilyen ütemben írok. Meg nem fordult volna a fejemben, hogy ennek a fordítottja fog történni. Nem bírom tartani az iramot a konyhával! Illetve tegyük hozzá, hogy bírni bírnám, ha csak ezzel foglalkoznék, na meg - legyünk őszinték - ha a lustaság időnként nem lenne úrrá rajtam. Ígérem, megpróbálom egy kicsit összeszedni magam és behozni a lemaradást, mert a laptopom roskadozik a kajától. Bár az utóbbi időben a nagy meleg miatt javarészt salátaféléket készítettem, de azért igyekszem - és nem a blogra való tekintettel! - változatos, ötletes és különleges salátákat „gyártani”, amiknek nagy része egytálételként is megállja a helyét.
A mai salátának nagy előnye - amellett hogy finom -, hogy rendkívül tetszetősen, szépen lehet tálalni. Ha le akarjátok nyűgözni a vendégeket (vagy a családot), akkor ez a saláta biztos siker.

FÜGESALÁTA SONKÁVAL ÉS KECSKESAJTTAL

Hozzávalók (2 személyre):

• ½ zacskó vegyes, zsenge salátalevél
• 3 szép nagy (vagy 4 közepes) érett füge
• 8 vékony szelet sonka (ibériai, serrano, pármai, stb. ki mit szeret)
• 6-8 szelet kecskesajt (én „President” rúdsajtot használtam, azt szépen lehet szeletelni)
• ½ maréknyi fenyőmag
• pici só

A vinaigrette-hez:

• extra szűz olívaolaj
• érlelt borecet
• méz
• só

Elsőként száraz serpenyőben enyhén megpirítjuk a fenyőmagot. Összekeverjük a vinaigrette hozzávalóit és félretesszük. A salátaleveleket megmossuk, salátacentrifugában megszárítjuk, picit megsózzuk és tálra rendezzük. A fügéknek lecsippentjük a végét (nem hámozzuk őket!) és hosszában bevágjuk - mintha négyfelé akarnánk szelni őket - de nem vágjuk végig. Virágszerűen szétnyitjuk, és a salátára helyezzük. A sonkából kis tekercseket csinálunk és a felszeletelt sajttal együtt a tálra rendezzük. Végül megszórjuk pirított fenyőmaggal és meglocsoljuk a vinaigrette-tel. Jó étvágyat!



miércoles, 20 de julio de 2011

UN POSTRE EXPRÉS PARA FIN DE TEMPORADA

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

CREMA DE RICOTA AL ENELDO CON FRAMBUESAS



Espero que todavía no se haya terminado la temporada de frambuesas, porque estoy totalmente fuera de juego con esto de cuando empieza y cuando termina la temporada de algunas frutas. Sólo lo intuyo. Esta receta me la dio una bloguera húngara, aunque yo la modifiqué un poco por razones técnicas. A los que les gustan las frambuesas (casi a todos) y el eneldo (algo menos) les va a gustar muchísimo este postre. Es ideal porque está listo en un tiempo exprés, tipo “loquieroahoramismo”. En la receta original se hace de requesón pero yo tenía en casa ricota cuando me entró el gusano de comer algo dulce. Como la ricota es demasiado cremosa y yo demasiado exigente a la hora de elaborar un postre (o comida), necesitaba algún plus para que no se me derrame por todo el plato. Este plus se me apareció rápidamente en tres hojas de gelatina que no alteraron para nada el sabor de la crema y tampoco la convirtieron muy gelatinosa, algo parecido a la gominola. Pero os voy a contar de qué y cómo se hace este postre sencillo.

Ingredientes (para 4 personas):

• 250 g de ricotta
• 2 cucharas soperas de miel
• 1 cucharita de té de azúcar glass (azúcar molido)
• la ralladura de una lima
• eneldo fresco
• 100 ml de nata montada, más 50 ml para la gelatina
• 3 hojas de gelatina
• frambuesas

Primero ponemos las hojas de gelatina a remojar en agua y montamos los 100 ml de nata con el azúcar glass. Luego mezclamos bien la ricota con la miel, la ralladura de lima y el eneldo picadito fino. Templamos un poco los 50 ml de nata, disolvemos en ella las hojas de gelatina ya blanditas y lo añadimos a la crema. A continuación incorporamos la nata montada con movimientos envolventes. Que nadie se asuste si se parece demasiado líquido, ya que en la nevera (aprox. 20 min.) cogerá consistencia para poder moldearlo. Ya sólo queda montar el plato poniendo en el centro un aro (untado por dentro con dos gotas de aceite, por si acaso!) y llenarlo con crema aplastando suavemente. Finalmente quitamos el aro y decoramos con frambuesas y eneldo picado. Voilà!


SZEZONVÉGI EXPRESS NYALÁNKSÁG

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

KAPROS RICOTTAKRÉM MÁLNÁVAL



Remélem nem vagyunk még túl a málnaszezonon, mert azzal aztán már abszolút nem vagyok tisztában, hogy minek mikor kezdődik és fejeződik be a szezonja. Csak úgy sejtem. Ezt a receptet Mautner Zsófitól (Chili&Vanília) nyúltam le, de kicsit módosítottam rajta technikai okokból. Akik szeretik a málnát (szerintem mindenki) és a kaprot (valamivel kevesebben) azok nagyon fogják szeretni ezt a desszertet. Ideális, mert expressz idő alatt kész van, amolyan „aggyuramistendeazonnal” című nyalánkság. Az eredeti recept szerint túróból készül, de nekem épp ricottám volt csak itthon amikor beütött a krach. Mivel a ricottára jellemző, hogy túúúlságosan krémes, rám pedig az, hogy szeretem a pofás desszerteket/ételeket, kellett hozzá egy kis plusz, hogy ne másszon szanaszét a tányéron. Ez a plusz segítségemre is jött gyorsan három zselatinlap képében, ami abszolúte nem befolyásolta ízben a szóban forgó készítményt és azon kívül hogy tartást adott neki, nem változtatta kocsonyás gumiszerű akármivé. De rátérek inkább hogy miből készül, mert a hogyanra nem kell sok időt pazarolni.

Hozzávalók (4 személyre):

• 25 dkg ricotta
• 2 evőkanál méz
• 1 teáskanálnyi porcukor
• 1 lime reszelt héja
• friss kapor
• 1 dl felvert tejszínhab, plusz fél deci tejszín a zselatinhoz
• 3 zselatinlap
• málna

Először habbá verjük a tejszínt a porcukorral és beáztatjuk vízbe a zselatinlapokat. Kikeverjük a ricottát a mézzel, a lime reszelt héjával és az apróra vágott kaporral. A fél deci tejszínt langyosra melegítjük és a már felpuhult zselatinlapokat feloldjuk benne, majd hozzákeverjük a ricottához. Ezután lazán beleforgatjuk a tejszínhabot. Senki ne rezeljen be attól, ha túl folyósnak tűnik, mert a hűtőben összeáll annyira (kb. 20 perc), hogy formázni lehessen. Ezután már csak a tányér közepére tett formába kell simítani (aminek én kb. 2 csepp olajjal bekentem a belső felületét, biztos ami biztos alapon!), amit könnyedén lehúzunk róla és a végén málnával és frissen vágott kaporral díszítjük. Voilà!


martes, 12 de julio de 2011

CUANDO UNA COMPRA DEMASIADO... IV. / AMIKOR AZ EMBER LÁNYA TÚLVÁSÁROLJA MAGÁT... IV.

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

ENSALADA TRICOLOR

Todavía no he terminado con la serie de comidas que preparé con ocasión de las cantidades casi industriales de pimiento asado que hice, pero creí conveniente daros un poco de descanso para que no me aborrezcáis por ello.
La de hoy ni siquiera se puede llamar receta (por cierto, acabo de bautizarla con este nombre un poco tonto) ya que no necesita cocción alguna, sin embargo es un aperitivo excelente o una cena apetitosa con un trozo de pan recién hecho. Lo que la hace especial - aparte de ser la mar de sencilla - es la mezcla de sabores y texturas de sus ingredientes, que son pocos pero buenos. A parte de los pimientos asados que ya tenemos hechos (y cortados en tiras) necesitaremos medio aguacate (la otra mitad la untamos con zumo de limón, tapamos con film transparente y aguanta unos días en la nevera) y una lata pequeña de anchoas. Es importante que las anchoas sean de muy buena calidad. No escatimemos en dinero ya que su disfrute es proporcional a su calidad. Como bien se sabe la anchoa es el producto obtenido tras el tratamiento en salazón del boquerón. (ANCHOAS EN SALMUERA: Los boquerones limpios se recubren única y exclusivamente de salmuera que es una disolución de agua y sal, en las proporciones del 10 al 22% de sal en relación al agua. Se envasan en frascos de cristal y a medida que se van necesitando se limpian y se preparan al instante. )
La elaboración de las anchoas sigue siendo un trabajo artesanal, meticuloso y siempre a mano. El resultado y calidad final del producto depende de la habilidad, limpieza y cuidado de sus manipuladores, por lo tanto, cuanta más calidad más caro es el producto. Pero tranquilos, su precio no llega al del caviar Beluga. Además tampoco vais a comer cada dos días anchoas.
Al momento de servir no hace falta nada más que un aceite de oliva virgen extra de buena calidad - las anchoas ya están saladas en sí - y un trozo de pan recién hecho. ¡Que aproveche!



lunes, 11 de julio de 2011

AMIKOR AZ EMBER LÁNYA TÚLVÁSÁROLJA MAGÁT... IV. / CUANDO UNA COMPRA DEMASIADO... IV.

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

TRICOLOR SALÁTA

Még nem fejeztem be az ételsorozatot amit a paprikadömping alkalmával produkáltam, csak gondoltam tartok egy kis pihenőt nehogy végképp megutáljatok emiatt.
A mai, talán nem is nevezhető receptnek (ezt a kissé idétlen nevet is most találtam ki neki), hiszen főzni abszolút nem szükséges viszont egy nagyon frappáns előétel, sőt, önmagában friss kenyérrel vacsoraként is megállja a helyét. Ami - egyszerűsége mellett - különlegessé teszi, az a három összetevő ízének és textúrájának a keveredése. A sültpaprika ugye már adva van (amit vékony csíkokra vágunk, ha szélesebb darabokban lenne), ezenkívül szükségünk van egy nagyobbacska avokádó felére (a másik felére csepegtessünk citromot, folpack-kal befedve pár napig eláll a hűtőben), és egy kisebb konzervdoboz ajókára. Fontos, hogy az ajóka nagyon jó minőségű legyen (beszerezhetőségi helyek: Culinaris, Baldasti's, Sarki fűszeres) ne sajnáljuk rá a pénzt, mert ez nagyban befolyásolja az élvezhetőségét. Az ajókát (sóban pácolt szardella) köztudottan pácolás után szálkátlanítják (ez kifejezetten kézimunka) és minél tisztább, szálkamentesebb, annál élvezhetőbb, finomabb, de értelemszerűen drágább is. Amióta világ a világ, a minőséget meg kell fizetni (sajnos), de azért ne ijedjetek meg, nem vetekszik árban a Belugával. Meg különben sem fogtok minden másnap ajókát enni.
Tálaláskor nincs szükség semmi másra csak jó minőségű extra szűz olívaolajra - az ajóka már önmagában sós - és ropogós friss kenyérre. Jó étvágyat!




domingo, 10 de julio de 2011

VANÍLIAFAGYIS CSERESZNYE (vagy meggy) LEVES / SOPA FRÍA DE CEREZAS Y HELADO DE VAINILLA

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Ki nem szereti nyáron a nagy melegben a jó hideg gyümölcsleveseket. Én imádom őket és ha lenne itt meggy, akkor az már maga lenne a tökély. De hát kénytelen vagyok beérni cseresznyével, ami egyáltalán nem veszi el a kedvem. Ezt a gyümölcslevest próbaképp csináltam és bevallom nagyon ízlett. Én tettem bele egy kevés citromlevet is, de ha meggyel csináljátok akkor ez elhagyható. Íme, a recept:


Hozzávalók (4 személyre):

• 80 dkg - 1 kg cseresznye
• ½ l víz
• 2 evőkanál méz
• fél citrom héja és leve
• 2 szegfűszeg
• 1 rúd fahéj
• 2  szem szegfűbors
• 20 dkg vaníliafagyalt
• 1 dl tejszín (opcionális)

Leszedjük a cseresznye szárát, megmossuk és magozás nélkül feltesszük főni 1/2 liter vízben a mézzel, a citromhéjjal és a fűszerekkel. (A szegfűborsot megtörjük előtte fűszermozsárban.) Forrástól számítva 8-10 percig főzzük, majd félrehúzzuk, kivesszük belőle a citromhéjat és a fahéjat és beletesszük a vaníliafagyit. Kevergetjük amíg felolvad majd belecsorgatjuk a fél citrom levét. A mosogatót félig engedjük hidegvízzel és beleöntünk félzacskónyi jégkockát. Beleállítjuk a fazekat, megvárjuk amíg kihűl a gyümölcsleves és mehet a hűtőbe. Jó hidegen fogyasztjuk!


Ezt a receptet Piszkénél láttam.

SOPA FRÍA DE CEREZAS CON HELADO DE VAINILLA / VANÍLIAFAGYIS CSERESZNYELEVES

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

En mi país (Hungría) las sopas frías de fruta son tan típicas en verano como en España los gazpachos. Aunque allí se toman como entrante, también pueden ser un postre excelente. Se preparan en un abrir y cerrar de ojos ya que la fruta no necesita mucha cocción. Esta vez utilicé una sola fruta. Podéis hacerla de cerezas o lo que es mejor, de picotas porque son un poco más ácidas.


Ingredientes (para 4 personas):

• 800 g - 1 kilo de cerezas
• ½ litro de agua
• 2 cucharas soperas de miel
• el zumo y la corteza de medio limón
• 2 clavos olorosos
• 1 rama de canela
• 2 granos de pimienta de Jamaica
• 200 g de helado de vainilla
• 100 ml de nata (opcional)

Quitamos el rabillo a las cerezas y las lavamos. Las ponemos en una olla a cocer en el agua (sin deshuesar), con la miel, las especias y la corteza de limón. (La pimienta de Jamaica la machacamos antes en el mortero.) Desde el momento que rompa a hervir, bajamos el fuego y dejamos 8-10 minutos a cocer. Pasado este tiempo apartamos del fuego, sacamos la corteza de limón, la rama de canela y agregamos el helado de vainilla. Removemos un poco hasta que se derrita y echamos el zumo de medio limón. Llenamos el fregadero hasta la mitad de agua, echamos media bolsa de cubitos de hielo y metemos la olla al fregadero para enfriar lo antes posible. Cuando la temperatura lo permite la metemos a la nevera. Se toma bien frío. Es una opción diferente de tomar algo fresco en los días de verano. Os animo que la probéis, no os va a dejar indiferente. Hasta ahora a todo el mundo le gustó quién la haya probado en mi casa. ¡Vamos, a qué esperáis!


Esta receta la vi en el blog húngaro "Piszke".

FIDEUÁ DE JIBIA / TINTAHALAS FIDEUÁ

Ez a recept megtalálható magyarul itt.

La fideuá es un plato marinero originario de las costas de Comunidad Valenciana y muy popular en la gastronomía española que se elabora de forma parecida a la paella. Sus ingredientes principales son: pescado (pescado de roca, rape, sepia, calamar) y mariscos (moluscos, gambas, cigalas).
El invento de la fideuá fue en parte casual, en parte picaresco. Juan Bautista Pascual conocido como "Zábalo" era cocinero de un barco de pesca, y según él mismo ha relatado, el patrón era muy aficionado al arroz, por lo que al resto de marineros casi nunca les llegaba su ración de paella, el plato que normalmente preparaba. Tratando de buscar una solución al problema, Juan Bautista pensó en cambiar el arroz por los fideos para ver si al patrón le resultaba menos apetitoso. El invento no funcionó, pero la fama del plato se extendió por los restaurantes del puerto y poco a poco de la zona, consagrándose como un plato característico e imprescindible. Al igual que la paella, se hace en el recipiente también llamado paella o paellera, es decir en sartén ancha y plana, aunque se citan otras variantes tradicionales hechas en cazuela.
Gandía es la cuna de la fideuá, y en esta ciudad de la Safor se celebra anualmente un importante certamen-concurso donde los mejores cocineros deleitan con su elaboración. Pero vamos a la receta.

Ingredientes (para 2 personas):

• 1 jibia (sepia) de 400 g
• 1 cebolla mediana
• medio pimiento verde
• 1 tomate
• pimentón dulce
• pimienta recién molida
• sal
• medio vaso de vino blanco
• 1,5-2 vasos de agua (o caldo de pescado)
• 200 g de fideos

(Respecto a los fideos hay tantos gustos como colores. Hay fideos huecos, compactos, a unos les gustan más gruesos a otros más finos, es más, he probado ya fideuá hecha con fideos de cabello de ángel y también me gustó. Lo importante es, que sea un fideo corto.)

Modo de preparación:

Si compramos una jibia fresca primero tenemos que limpiarla. Los que no queréis complicaros la vida, podéis pedir en la pescadería que os la limpien. Pero no se os olvide pedir que no tiren la bolsa de la tinta.


A mí personalmente me gusta limpiar el pescado en casa porque: 1. así estoy segura que está desescamado y lavado a conciencia y 2. porque me gusta “estudiar” al pescado, a ver dónde tiene pinchos, si estaba desovando o no, a veces alguno todavía trae algún pececito o conchitas enteras en la tripa. En fin, me gusta tocar y sentir la materia a la que voy a cocinar. Pero volvamos a la jibia.
Con un cuchillo bien afilado, hacemos un corte por la parte superior del cuerpo, justo donde tiene el "hueso". Lo retiramos y si conocemos a alguien que tenga pajaritos, se lo regalamos ya que es una fuente increíble de calcio y es bueno para su pico.


A continuación retiramos las tripas junto con la cabeza con mucho cuidado de no romper la bolsa de tinta que anda por ahí escondida. Os aconsejo que tengáis mucho cuidado en este paso, pues la bolsa es un arma de destrucción masiva... Luego pelamos la jibia simplemente tirando de la piel que sale muy bien y sin hacer demasiada fuerza. Cortamos las patas de la cabeza y finalmente lavamos todo muy bien, la troceamos y dejamos escurrir antes de utilizarla.


Para empezar con la receta primero picamos la cebolla, el pimiento y el tomate pelado.


Ponemos aceite en la sartén y empezamos a sofreír la cebolla y el pimiento.


Mientras, ponemos la bolsita de tinta en un cuenco y con la ayuda del brazo del mortero la aplastamos. Añadimos un poco de agua y la disolvemos muy bien. Colamos y añadimos el resto de agua o caldo. Cuando la cebolla esté pochada añadimos el tomate y seguimos sofriendo hasta que se evapore el líquido.


Entonces incorporamos la jibia troceada. Le damos unas vueltas y esperamos a que suelte el agua que contiene.

Entonces añadimos el pimentón y la pimienta recién molida.


Mezclamos y agregamos el vino más el “líquido negro” y salamos. Dejamos que cueza unos 15-20 minutos y echamos los fideos.

No hace falta ni tapar, ni mezclar, sólo mover un poco la sartén de vez en cuando. Cuando vemos que haya absorbido gran parte del líquido, apartamos del fuego y tapamos unos 5 minutos. No debéis dejarla demasiado seca, ya que la fideuá debe quedar jugosa. Es muy típico también comer la fideuá con un poco de alioli en el plato. La tinta tiene un olor y un sabor intenso e inconfundible. Cualquier pasta o arroz que se cuece en ella se impregna de este sabor y es delicioso. ¡Que aproveche!


Esta receta la vi en el blog de "La cocina de lechuza".

jueves, 7 de julio de 2011

TINTAHALAS FIDEUÁ

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

A “fideuá” a spanyol gasztronómia egyik jellegzetes étele, főként a tengerparti részeken. Mondhatnám, szinte hajszálra pontosan úgy készül mint a paella, csak nem rizzsel hanem (eredetileg) rövid kis görbe csőtésztácskákkal.

Létrejötte a véletlennek és az emberi furfangnak köszönhető. „Feltalálója” a „Zábalo” (nem zabáló, bármennyire is ideillene…) becenévre hallgató hajószakács Juan Bautista Pascual. A halászhajókon - melyek napokig, esetleg hetekig a tengeren vannak - a mai napig az egyik legnépszerűbb és legkézenfekvőbb étel a paella. Száraz élelmiszer (rizs, tészta, hüvelyesek) mindig van a hajón, a belevalót pedig a tenger adja. Szóval, a hajónak a kapitánya ahol a mi emberünk szolgált imádta a rizst, olyannyira, hogy a legénységnek általában csak igen szűkös fejadag jutott miután a kapitány telerakta a bendőjét. A szakács sajnálta őket, mert tudta, hogy a munka oroszlánrészét ők végzik, és hogy megoldást találjon a problémára, gondolt egyet és egy napon rövid kis csőtésztával helyettesítette a rizst, remélve, hogy ez kevésbé fog ízleni a kapitánynak és így a legénység több élelemhez jut. Próbálkozása ugyan nem hozta meg a kívánt eredményt, viszont az „újításnak” olyannyira híre terjedt a kikötői illetve tengerparti éttermekben, hogy a mai napig is az egyik kedvenc fogás és nélkülözhetetlen az étlapokról.
Ugyanúgy mint a paella, ez is széles lapos serpenyőben (vagy nagyon alacsony falú lábasban) készül. A fideuá bölcsője a valenciai tartományban lévő Gandía, ahol évente megrendezésre kerül a nagy - szakmai és egyéb - népszerűségnek örvendő főzőverseny, melyen a legnevesebb szakácsok mérik össze tudásukat és örvendeztetik meg a közönséget fideuá kreációikkal. De térjünk rá a receptre.

Hozzávalók (2 személyre):

• egy kb. 40 dkg-os tintahal (szépia)
• egy kisebb hagyma
• egy kisebb zöld kalifornia paprika fele
• 1 paradicsom
• őrölt pirospaprika
• őrölt bors
• só
• fél pohár száraz fehérbor
• másfél-két pohár víz vagy hal alaplé ha van
• 20 dkg rövid, hajlított, vékony csőtészta

(A tésztát illetően, ahány ház, annyi szokás. Van, aki a csőtésztát szereti, van, aki a metéltet (lyuk nélküli) van, aki a vastagabbra esküszik, van, aki a vékonyabbra, sőt, olyat is ettem már, ami cérnametélt vékonyságúból készült és az is nagyon ízlett. Az sem fontos, hogy hajlított legyen, lehet egyenes is. A lényeg az, hogy ne legyen hosszú tészta (max. 2,5 cm szárazon) és ne legyen túl vastag.)

Elkészítési mód:

Először is, ha egészben vásároljuk frissen a szépiát, akkor át kell esnünk a tisztításon. (Illetve a szépiának.) Ha nem akarunk otthon bajlódni ezzel, akkor megkérhetjük erre az eladót akitől vesszük, általában készségesen megcsinálják. Viszont ne felejtsünk el szólni neki, hogy ne dobja ki a tintazsákot.


Én szeretem otthon magam tisztítani a halakat, mert: 1. tuti hogy lelkiismeretesen le van pikkelyezve (ha szükség van rá) és ki ill. meg van mosva alaposan kívül-belül és 2. mert bár lehet, hogy furán hangzik, „szeretem” látni a hal anatómiáját, hogy mi hol helyezkedik el, ívásban van (volt!) éppen vagy sem, némelyikben még emésztetlen halacskát is találok egészben vagy pici kagylókat. Mikor otthon éltem sem volt idegen tőlem konyhakészre feldolgozni egy pucolatlan tollas csirkét. Olyasmi ez, mint amikor a kenyérsütés szerelmesei, annak ellenére, hogy van dagasztógépük, időnként „megkívánják” kézzel dagasztani a tésztát, mert szeretik érezni, ahogy „életre kel” a kezük alatt. Nem beszélve azokról, akik kézzel gyúrják, készítik a különféle tésztákat. Szerintem a konyhában az alapanyag tapintása nagyon fontos. Nem lehet mindenhez gumikesztyűben, csipeszekkel felszerelkezve „nehogyhozzámérjen” módon hozzáállni. De térjünk vissza a szépiához, aminek a testén (a csont mentén) éles késsel ejtünk egy vágást. Kivesszük a csontot (amit oda adhatunk olyan ismerősnek, aki tart díszmadarat, mert nagyon jó csőrkoptató és kiváló kalciumforrás is), majd ezután a fejjel együtt eltávolítjuk a beleket.


Ezzel legyünk nagyon óvatosak, mert valahol ott rejtőzködik a tintazsákocska is és nem lenne túl szerencsés ha kiszakadna, mert esküszöm felér egy tömegpusztító fegyverrel. Ezután már csak le kell húzni a szépia bőrét, ami nem nagy komplikáció és megmosni. Megkeressük a tintazsákot, óvatosan kivesszük, levágjuk a lábakat (egyben) a fejről, szintén megmossuk és kész.


Ha ezzel megvagyunk, felaprítjuk a szépia testét a lábakkal együtt és félretesszük. Szintén felaprítjuk a hagymát, a paprikát és a meghámozott paradicsomot.


A serpenyőnkbe olajat teszünk és elkezdjük pirítani a hagymát és a paprikát.


Közben, egy mélyebb tálkában a fűszertörővel szétnyomjuk a tintazsákot és hozzáadunk egy pici vizet. Jól eldolgozzuk (inkább kevergetve, hogy ne fröcsögjön), majd leszűrjük egy másik edénybe és hozzáöntjük a maradék vizet vagy alaplevet. Mikor üveges már a hagyma, hozzáadjuk a paradicsomot is és tovább pirítjuk, amíg elfövi a levét.

Ekkor mehet bele a feldarabolt szépia...


...és pár perc múlva a frissen őrölt bors és a pirospaprika.



Kavarunk rajta néhányat és felöntjük először a borral, majd a "fekete lével". 10-15 percnyi forrás után megsózzuk, hozzáadjuk a tésztát és lassú tűzön addig főzzük, amíg felszívja a lé nagy részét.


Nem kell lefedni, sem kavargatni, csak néha meg-megrázogatni az edényt. Mikor látjuk, hogy már majdnem az összes levet felszívta, félrehúzzuk a tűzről és lefedjük. Kb. 5 percig állni hagyjuk. A fideuát nem szabad túlságosan kiszárítani, akkor finom ha kicsit szaftos. Aliolit szokás mellé tálalni. A tintának van egy jellegzetes semmihez sem hasonlítható (de nem tolakodó!) illata és íze. Bármely benne főtt tészta ill. rizs átveszi ezt az ízt és valami isteni. Ha hozzá tudtok jutni, kóstoljátok meg (ill. készítsétek el) feltétlen. Jó étvágyat!


Megjegyzésként még hozzátenném, hogy a "Fideuá" elnevezés a fideo (metélt) szóból származik.

domingo, 3 de julio de 2011

UN PASEO POR EL MERCADO

Ez a bejegyzés megtalálható magyarul itt.

Lo confieso que me encanta ir al mercado. Me impresionan muchísimo los mercados mediterráneos con sus productos, su belleza, su ambiente, su todo... Puedo estar durante horas paseando, mirando cosas, mientras mi cabeza es un hervidero de ideas lo que podría hacer de una cosa o de otra. Por lo tanto sólo puedo ir al mercado con una lista ya preparada de lo que necesito comprar y ceñirme a ella porque si no, se me va la olla. Cualquiera que ha estado ya en un mercado típicamente mediterráneo puede entender mi entusiasmo. La última vez cuando estuve me llevé mi pequeña máquina para hacer algunas fotos. Ya por el camino hice algunas de “nuestro” verano mediterráneo que aunque no sea tan verde y frondoso como en el norte, pero colorido sí que es un rato.
Ya en el mercado fotografié esta vez la pescadería, pero prometo que la próxima vez habrá fotos de otras secciones también. 









 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ya estando en el mercado esta vez fotografié la pescadería, porque se me han ido los ojos con el pescado tan fresco que casi se movía. Es una gozada.






































































Os prometo que la próxima vez habrá fotos de las otras secciones también. ¡Hasta la próxima!
(Para agrandar clicar encima de la foto!)




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...