miércoles, 20 de julio de 2011

SZEZONVÉGI EXPRESS NYALÁNKSÁG

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

KAPROS RICOTTAKRÉM MÁLNÁVAL



Remélem nem vagyunk még túl a málnaszezonon, mert azzal aztán már abszolút nem vagyok tisztában, hogy minek mikor kezdődik és fejeződik be a szezonja. Csak úgy sejtem. Ezt a receptet Mautner Zsófitól (Chili&Vanília) nyúltam le, de kicsit módosítottam rajta technikai okokból. Akik szeretik a málnát (szerintem mindenki) és a kaprot (valamivel kevesebben) azok nagyon fogják szeretni ezt a desszertet. Ideális, mert expressz idő alatt kész van, amolyan „aggyuramistendeazonnal” című nyalánkság. Az eredeti recept szerint túróból készül, de nekem épp ricottám volt csak itthon amikor beütött a krach. Mivel a ricottára jellemző, hogy túúúlságosan krémes, rám pedig az, hogy szeretem a pofás desszerteket/ételeket, kellett hozzá egy kis plusz, hogy ne másszon szanaszét a tányéron. Ez a plusz segítségemre is jött gyorsan három zselatinlap képében, ami abszolúte nem befolyásolta ízben a szóban forgó készítményt és azon kívül hogy tartást adott neki, nem változtatta kocsonyás gumiszerű akármivé. De rátérek inkább hogy miből készül, mert a hogyanra nem kell sok időt pazarolni.

Hozzávalók (4 személyre):

• 25 dkg ricotta
• 2 evőkanál méz
• 1 teáskanálnyi porcukor
• 1 lime reszelt héja
• friss kapor
• 1 dl felvert tejszínhab, plusz fél deci tejszín a zselatinhoz
• 3 zselatinlap
• málna

Először habbá verjük a tejszínt a porcukorral és beáztatjuk vízbe a zselatinlapokat. Kikeverjük a ricottát a mézzel, a lime reszelt héjával és az apróra vágott kaporral. A fél deci tejszínt langyosra melegítjük és a már felpuhult zselatinlapokat feloldjuk benne, majd hozzákeverjük a ricottához. Ezután lazán beleforgatjuk a tejszínhabot. Senki ne rezeljen be attól, ha túl folyósnak tűnik, mert a hűtőben összeáll annyira (kb. 20 perc), hogy formázni lehessen. Ezután már csak a tányér közepére tett formába kell simítani (aminek én kb. 2 csepp olajjal bekentem a belső felületét, biztos ami biztos alapon!), amit könnyedén lehúzunk róla és a végén málnával és frissen vágott kaporral díszítjük. Voilà!


0 comentarios:

Publicar un comentario

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...