martes, 19 de abril de 2011

TIRAMISÙ TORTA

Esta receta se puede ver en castellano aquí.

Ezt a tortát a múlt héten csináltam egy barátnőm születésnapjára. Bevallom egy kicsit izgultam, mégpedig két dolog miatt. Az egyik, hogy még soha nem csináltam házilag mascarpone sajtot és nem tudtam mi fog kisülni a dologból, a másik pedig, hogy bár többször csináltam tiramisùt, de úgy mint tortát, még egyszer sem. A hagyományos verzió szerint összerakom egy négyszögletes tálba és mikor kész, szeletelem és tálalom. Nem mintha nem lenne mindegy, hogy a rétegeket négyszögletes vagy kerek alapú tálba rakom, de ez alkalommal meg kellett hogy fordítsam a tortát és ettől egy kicsit rinyáltam. Mert ugye a tiramisù torta piskótarétegei nem egész lapból, hanem darabokból állnak, és lelki szemeim előtt láttam, ahogy a tortám majd szétcsúszik-mállik az egész a konyhában. Atyavilág! De aztán lesz ami lesz alapon megkockáztattam, mert hát végtére is... aki nem mer, az nem nyer. Előző este - miközben a torta a hűtőben pihent - mondtam egy fohászt, aztán legyen, aminek lennie kell. És úgy látszik meghallgattatott, mert minden úgy ment, mint a karikacsapás (bár olyat még sosem csináltam…). Olyannyira, hogy saját magam is meglepődtem.
Megosztom hát veletek a "titkot".

Hozzávalók (a mascarpone sajthoz):

• 1,5 l tejszín (Minél zsírosabb annál jobb. Amit én használtam 35,1% zsírtartalmú volt.) Ebből a mennyiségből kb. 1 kg sajt lesz.
• 3 evőkanál natúr citromlé

Hozzávalók (egy 26 cm átmérőjű tortához):

• 1 kg mascarpone sajt
• 60 dkg savoiardi piskóta
• 3 dl hosszú kávé (felvizezett)
• 1,5 dl AMARETTO DISARONNO likőr (Tudtátok, hogy azért DISARONNO a neve, mert egy Saronno nevű falucskából származik? Én nem tudtam… minő tudatlanság.)
• 6-7 tojássárgája (a tojás nagyságától függően)
• 5 evőkanál porcukor
• natúr kakaópor (a holland az egyik legjobb)
• 8 db közepes eper (próbáljatok nagyjából egyforma méretűeket választani)
• szeletelt mandula

A mascarpone sajt elkészítési módja:

A tejszínt egy tálba öntjük, majd vízfürdőn kb. 80-85 fokosra melegítjük. Időnként fakanállal megkeverjük. Ha a kisujjunkat belemártva már eléggé forró, akkor hozzáadjuk a 3 kanál citromlevet és folyamatos keverés mellett kb. még 5 percig hagyjuk. Ekkor még csak annyira sűrű mint egy vékony sodó, a fakanál hátán épphogy egy vékony réteg tapad meg belőle. Közben egy szűrőbe fehér vászonkendőt terítünk, és a szűrő alá egy tálat teszünk. Ezután levesszük a tűzről a tejszínt és beleöntjük a szűrőbe. (Ebben a pillanatban izgatottan vártam, hogy az egész folyadék majd a szűrőn át az alsó tálban fog kikötni, de csodák csodája,… egy csepp sem ment át. Mind benne maradt a szűrőn lévő vászonkendőben.) Megvárjuk míg kihűl és betesszük a hűtőbe. (Az alatta lévő tállal együtt!) 24 óra elteltével kész a házi mascarpone sajtunk. (Mivel korábban sosem csináltam hasonlót, nekem egy csodának tűnt. Olyan krémes állagú sajthoz jutottam, amihez köze nincs a bolti mascarponénak. Az alsó tálban persze volt kb. 3 ujjnyi savó lecsöpögve.) Hát akkor a sajttal meglennénk. Higgyétek el, érdemes házilag elkészíteni, mert az eredmény valóban látványos, arról nem is beszélve, hogy mennyire finom.

A torta elkészítési módja:

1.) Készítsünk jó erős kávét (én 3 személyre valót főztem) majd hígítsuk fel annyi vízzel, hogy elérje a 3 decit. Tegyük félre.

2.) A tojássárgákat egy keverőtálba tesszük, és állandó kevergetés mellett forró vízfürdőn pasztörizáljuk kb. mártás sűrűségűre (2 perc), majd villámgyorsan kiemelve, jeges vízfürdőn (egy tepsibe vagy alacsony lábasba jégkockás vizet helyezve) pár percig kevergetve hűtjük. Akkor jó, ha a tál alja már hideg.

3.) Kivesszük a tálat a jeges vízből (kicsit megtöröljük az alját), a tojások sárgájához adjuk az 5 evőkanál porcukrot és elektromos habverővel kemény habbá verjük, fehéredésig. Kemény hab lesz, csak legyünk kitartóak.

4.) Hozzáadjuk a sajtot és addig keverjük, amíg jól kenhető, krémes állagú nem lesz. Ezután fél órát hűtőben pihentetjük.

5.) Szétszedjük a tortaformát és az alját befedjük alufóliával. A kilógó részeket aláhajtjuk, és újra összerakjuk. Így a torta nem ragad majd közvetlenül az alaphoz, az alufóliát pedig könnyen le tudjuk húzni róla.

6.) A likőrt összekeverjük a kávéval.

7.) Lerakjuk az első sor piskótát úgy, hogy először egyenként megmártjuk őket a likőr-kávé keverékben. A megmártást értsétek szó szerint: 1 másodpercnél ne legyen tovább a piskóta a folyadékban, mert különben péppé válik! Figyelembe kell venni, hogy a piskóta a krémből is magába szív majd nedvességet.

8.) Mikor az első réteg le van rakva jó szorosan (nyugodtan daraboljátok a piskótát, nem maradhat egy rés sem üresen) rátesszük a krém egyharmadát és elkenjük. Ekkor megfogjuk a formát és óvatosan az asztalhoz vagy pulthoz ütögetjük az alját, hogy a krém leülepedjen.

9.) Most jöhet a következő réteg piskóta, amit az első rétegre merőlegesen rakunk le. (Remélem emlékeztek rá, hogyan raktátok az elsőt!)

10.) Ezután rákenjük a maradék krém felét és ismét óvatosan odaütögetjük a forma alját az asztalhoz.

11.) Végül a harmadik réteg piskótával lezárjuk, amit a második rétegre merőlegesen rakunk le. Ezután műanyagfóliával befedjük és a maradék krémmel együtt egy éjszakára hűtőbe tesszük. Mint látjátok, ez a torta három fázisban készül. Vagyis két nappal a születésnap előtt kezdtem neki. (Egyébként itt volt az a pillanat, amikor mondtam egy fohászt. :-)

12.) Másnap kivesszük a tortát a hűtőből, levesszük róla a fóliát és késsel óvatosan körbe elválasztjuk az oldalát a formától. Ráborítunk egy tálcát vagy egy lapos kerek tálat, és megfordítjuk. Szétcsatoljuk a tortaformát és a karimát óvatosan levesszük. Ezután levesszük a forma alját is és az alufóliát finoman lehúzzuk a tortáról. (És a torta egyben maradt. Hurrá!)

13.) Most alufólia darabokkal körberakjuk a tortát, hogy ne kenjük össze a tálcát vagy tányért, amin rajta van. A maradék krémmel bekenjük az oldalát és a tetejét, és15 percre betesszük a hűtőbe, úgy ahogy van.

14.) A következő lépés a porciók bejelölése. Vékony madzagból vágunk 8 darabot (16 porcióhoz) olyan hosszúságúra, hogy átlósan átérjék a tortát és ráhelyezzük őket úgy, hogy enyhén belesüppedjenek a krémbe.

15.) Gazdagon megszórjuk a tortát (teaszűrőn át) kakaóval, majd óvatosan levesszük a madzagdarabokat. Figyelem! Ellenkező sorrendben kell levenni mint ahogy felraktuk őket, mitha "hátrafelé mennénk", különben tönkretesszük a tortát. Bevallom ez egy kicsit türelemjáték, de mikor az ember valamit szeretettel csinál, ez teljesen mellékes.

16.) Félbevágjuk a megmosott és papírtörlővel megszárított epreket és minden szeletre teszünk egy felet.

17.) Serpenyőben enyhén megpirítjuk a szeletelt mandulát, hagyjuk hűlni és befedjük vele a torta oldalát.

18.) Végül óvatosan eltávolítjuk a fóliadarabokat a torta körül.


Ajánlom, hogy készítsétek el… mert a végeredmény több mint fantasztikus:





Sajnos a vágásról nem sikerült jobb képet készítenem, de örülök, hogy legalább egyet tudtam csinálni... a szülinap kellős közepén.



0 comentarios:

Publicar un comentario

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...