Esta receta se puede ver en castellano aquí.
Mikor otthon éltem Magyarországon, volt egy szomszédasszonyunk. Múlt időben említem, mert sajnos már jó pár éve, hogy „elment”. Szomszédasszonyból volt ugyan több is, de ez a néni, a „Gagarin” Mari néni (Gagarin a becenevük vagy gúnynevük, a mai napig - ne kérdezzétek, hogy miért - mert a mi falunkban mindenkinek van ilyen "ráragasztott" neve, sőt, van akit csak eszerint ismernek) szóval ő a korhoz és a közeghez képest amelyben élt túlságosan előrehaladott volt. Egy ízig-vérig üzletasszony, olyan, amilyen szerintem csak minden száz évben születik. Minden, amihez nyúlt arannyá változott a keze alatt. Mindenben meglátta az üzletet, fantasztikus ötletei voltak, amik nem egyszer szembeállították még a saját családjával is, de ő addig gyúrta őket, amíg véghez nem vitte az akaratát. Ebből kilátszik, hogy az üzleti érzékhez egy nagyon erős és magabiztos személyiség párosult. Mindenhol és minden helyzetben feltalálta magát. Ha szlenget használnék, mondhatnám úgy, hogy „nem volt szívbajos”. Bár rengeteg ellenséget, irigyet is szerzett ezzel magának, ez őt nem nagyon zavarta. Ment a maga útján. Mindezt onnan tudom, hogy gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem náluk, szinte része voltam a családnak. Neki fiai voltak, nem volt lánya, és amit anyu nekem otthon nem engedett meg, az a Mari néninél természetesen szabad volt. Hogy miért kezdtem ezzel a kis kitérővel? Hogy megértsétek ennek a káposztáslángosnak a történetét. Az első „komoly” üzletük ugyanis egy Lacikonyha volt, kihasználva ezzel a lehetőséget, hogy az akkori (Magyarországot észak-dél irányban átszelő) E-5-ös, ma 50-es főút pontosan a „hátunk mögött” halad el. Az utcánkban attól a perctől kezdve megszűnt a nyugalom és soha nem látott autó, teherautó és kamionforgalom bonyolódott le. Természetesen az sem kerülte el Mari néni figyelmét, hogy az iskola mindössze két lépésnyire volt. A kezdetekkor még volt ideje és energiája (bár az kifogyhatatlannak bizonyult), hogy hajnalban tömérdek lángos tésztát dagasszon és a nagyszünetben friss, meleg lángost áruljon az iskolaudvaron. Legtöbbször csak sima lángos volt (akkoriban még nem pacsmagoltuk tejföllel meg sajttal) de időnként Mari néni csinált káposztás lángost, amit én egyenesen imádtam. Később az óriási forgalom miatt, amit a Lacikonyha bonyolított, már nem jutott idő lángos gyártásra, de Mari néninek támadt egy másik óriási ötlete. Ezután a frissen sült kolbászokból visszamaradó zsírba mártott friss kenyeret árulta (egyébként ez a zsír másra felhasználhatatlan lett volna). Egy szelet kolbászzsíros kenyér, egy forint. A nagyszünetben állandó volt a jövés-menés az iskola és a Lacikonyha között. Fájt is a feje az igazgatónak emiatt, zsíros kenyérért ugyanis át kellett menni az úttesten oda-vissza. De hiábavaló volt minden fáradalma, a „zsíroskenyér-hadjáratot” nem lehetett megállítani.
Mikor otthon éltem Magyarországon, volt egy szomszédasszonyunk. Múlt időben említem, mert sajnos már jó pár éve, hogy „elment”. Szomszédasszonyból volt ugyan több is, de ez a néni, a „Gagarin” Mari néni (Gagarin a becenevük vagy gúnynevük, a mai napig - ne kérdezzétek, hogy miért - mert a mi falunkban mindenkinek van ilyen "ráragasztott" neve, sőt, van akit csak eszerint ismernek) szóval ő a korhoz és a közeghez képest amelyben élt túlságosan előrehaladott volt. Egy ízig-vérig üzletasszony, olyan, amilyen szerintem csak minden száz évben születik. Minden, amihez nyúlt arannyá változott a keze alatt. Mindenben meglátta az üzletet, fantasztikus ötletei voltak, amik nem egyszer szembeállították még a saját családjával is, de ő addig gyúrta őket, amíg véghez nem vitte az akaratát. Ebből kilátszik, hogy az üzleti érzékhez egy nagyon erős és magabiztos személyiség párosult. Mindenhol és minden helyzetben feltalálta magát. Ha szlenget használnék, mondhatnám úgy, hogy „nem volt szívbajos”. Bár rengeteg ellenséget, irigyet is szerzett ezzel magának, ez őt nem nagyon zavarta. Ment a maga útján. Mindezt onnan tudom, hogy gyerekkoromban rengeteg időt töltöttem náluk, szinte része voltam a családnak. Neki fiai voltak, nem volt lánya, és amit anyu nekem otthon nem engedett meg, az a Mari néninél természetesen szabad volt. Hogy miért kezdtem ezzel a kis kitérővel? Hogy megértsétek ennek a káposztáslángosnak a történetét. Az első „komoly” üzletük ugyanis egy Lacikonyha volt, kihasználva ezzel a lehetőséget, hogy az akkori (Magyarországot észak-dél irányban átszelő) E-5-ös, ma 50-es főút pontosan a „hátunk mögött” halad el. Az utcánkban attól a perctől kezdve megszűnt a nyugalom és soha nem látott autó, teherautó és kamionforgalom bonyolódott le. Természetesen az sem kerülte el Mari néni figyelmét, hogy az iskola mindössze két lépésnyire volt. A kezdetekkor még volt ideje és energiája (bár az kifogyhatatlannak bizonyult), hogy hajnalban tömérdek lángos tésztát dagasszon és a nagyszünetben friss, meleg lángost áruljon az iskolaudvaron. Legtöbbször csak sima lángos volt (akkoriban még nem pacsmagoltuk tejföllel meg sajttal) de időnként Mari néni csinált káposztás lángost, amit én egyenesen imádtam. Később az óriási forgalom miatt, amit a Lacikonyha bonyolított, már nem jutott idő lángos gyártásra, de Mari néninek támadt egy másik óriási ötlete. Ezután a frissen sült kolbászokból visszamaradó zsírba mártott friss kenyeret árulta (egyébként ez a zsír másra felhasználhatatlan lett volna). Egy szelet kolbászzsíros kenyér, egy forint. A nagyszünetben állandó volt a jövés-menés az iskola és a Lacikonyha között. Fájt is a feje az igazgatónak emiatt, zsíros kenyérért ugyanis át kellett menni az úttesten oda-vissza. De hiábavaló volt minden fáradalma, a „zsíroskenyér-hadjáratot” nem lehetett megállítani.
De most már hogy végleg visszatérjek a lángoshoz, a
múltkor káposztás tésztát csináltam és akkor eszembe jutott Mari néni káposztás
lángosa. A megdinsztelt káposzta egy részét lefagyasztottam, gondolván, hogy
majd felhasználom lángos készítéshez. Mivel ma szomorkás-esős őszi napra
ébredtünk, valami tartalmasabb ebédet szerettem volna és a fagyasztóban
kutakodva kezembe akadt a káposzta. Megvan! A tegnapi maradék mediterrán
paradicsomleveshez csinálok lángost. Méghozzá káposztásat! Nem követtem
semmilyen receptet, csak a saját elképzelésem szerint állítottam össze a
tésztát, de isteni finom lett.
Hozzávalók (8 db lángoshoz):
·
300 g sima liszt· 25 g friss élesztő
· kb. 1 deci tej
· pici cukor
· 1 kávéskanálnyi só
· 100 g reszelt, dinsztelt káposzta
· 2 db tojásnyi nagyságú krumpli
· 3 ek. olívaolaj
· olaj a sütéshez
Ezt a lángost tényleg úgy érdemes csinálni, hogy vagy előtte,
vagy utána valami káposztás étel készüljön, amihez dinsztelni kell a káposztát
(cvekedli, pogácsa, rétes), mert ilyen kis mennyiségért nem kezd meg az ember
egy fej káposztát. Az össz. mennyiség egyébként (lemértem) 200 g volt, de nem
mertem beletenni az egészet. Végül pont eltaláltam az arányt. Így holnapra lesz
egy kis cvekedli. Meg lángos is, mert ma csak a felét sütöttem ki.
A káposztát mi otthon sosem dinszteltük meg annyira,
hogy, „hogyismondjam” nagyon megváltoztassa a színét. Csak épp annyira, hogy a
nyerseségét elveszítse. Anyukám mindig így rakta a cvekedlire, rétesbe és a
kalácsba is. Igen, kalácsba! Mifelénk szoktak csinálni káposztás kalácsot és nagyon
finom, majd egyszer csinálok nektek. J Szóval a
káposztát kevés olajon, mérsékelt tűzön, lefedve megdinszteljük, sóval-borssal ízesítjük és
néha megkeverjük, hogy ne ragadjon le. Ha kóstolásnál érezzük, hogy már
elvesztette a nyers ízét, de azért még üde zöld, akkor félrehúzhatjuk (de
végülis ez ízlés kérdése). Míg a káposzta készül, a krumplikat megpucoljuk,
daraboljuk és feltesszük főzni enyhén sós vízben. Ha kész összetörjük villával
és hagyjuk hűlni a káposztával együtt. Egy tálba szitáljuk a lisztet, elkeverjük
a sóval, az élesztőt pedig felfuttatjuk a langyos cukros tejben. Míg az élesztőre
várunk, addig a liszthez adjuk a kihűlt krumplit és a káposztát és
elmorzsoljuk. Meglocsoljuk 2 ek. olajjal. Hozzáadjuk az élesztős tejet és lágy,
de nem túlságosan ragacsos tésztát dagasztunk. Amikor a tészta már szépen
összeállt, hólyagosodik, és nem ragad az edény falához, akkor egy pár csepp
olajjal kikent tálba tesszük (én általában ugyanazt a tálat használom, amiben
dagasztom). Kb. 1 órán át huzatmentes helyen letakarva pihentetjük, amíg
duplájára nem nő. Ekkor enyhén olajozott felületen kicsit megdolgozzuk, de nem
kell túlságosan dagasztani, csak épphogy a levegőt kinyomkodjuk belőle. Nyolc részre
osztjuk és a gombóckákat gömbölyűre formázzuk. Amit nem sütünk ki azonnal, azt
egy pici olajjal kikent zárható edényben a hűtőbe tesszük.
A többit letakarjuk
egy tiszta ruhával és hagyjuk még 20 percet kelni. Közben felmelegítünk kb. 2
ujjnyi magasságú olajat egy serpenyőben. Kicsit széthúzgáljuk a gombócokat
lángos formára, én ezt a levegőben szoktam csinálni, akkor a saját súlyától nyúlik
a tészta, közben forgatom, de nem jó ha túlságosan nagy és vékony lángost csinálunk,
mert akkor kemény lesz és nincs mibe jóízűen beleharapni. Egyesével kisütjük. Gyorsan
sülnek, úgyhogy nem kell túl sok ideig az olajban hagyni. Konyhai papírtörlővel
leterített tányérra szedjük, és ha már nem tűzforró, jól befaljuk. J
Hola, me gustan tus recetas, esta con tan buena pinta, qué es, parecen unas tortitas ???, o es pan?
ResponderEliminarMaria.
Hola María, sí son unas tortas de pan, muy populares en Hungría. Pronto estará la receta en castellano también. :-)
Eliminar